Magyar irodalom 50 legszebb szerelmes verse - Meglepetesvers.hu
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak. Két karoddal átölelsz te,
ha félek. Két karommal átölellek
s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem. Két karodban a halálon,
mint egy álmon
Juhász Gyula: Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd! Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen. Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani? A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
2019. március 21. Komment
Március 21-én, a tavasz első napján ünnepeljük a Költészet Világnapját. Nem azonos a Magyar Költészet Napjával, melyről minden évben József Attila születésnapján, április 11-én emlékezünk meg. Az ünnepnapot az UNESCO 1999-ben tűzte arra a napra, amikor az északi féltekén beköszönt a tavasz, vagyis a tavaszi napéjegyenlőség napjára. Ha tavasz, akkor szerelem. A magyar irodalom, és a világirodalom legszebb szerelmes verssoraiból válogattunk március 21-én, a Költészet Világnapján. "Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár. Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt. Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám, téged köszönt. Lelkünk egymástól bármily messze válva összetalál. A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára. Oh, jössz-e már?! " (Johann Wolfgang Goethe: Rád gondolok)
"Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.
- A svéd nagykövetnek - Bádog - Bayer Zsolt blogja
- Csekkold ezt a soha nem látott jelenetet a Trónok harcából | Cosmopolitan.hu
- A magyar irodalom legszebb szerelmes versei mean
- Kiadó apartmanok a balatonnál
- A magyar irodalom legszebb szerelmes versei online
- Fejlesztési terv minta sni
- Ház eladás menete 2019
- A magyar irodalom legszebb szerelmes verseilles le haut
Hirdetés
Jöjjön a magyar irodalom 50 legszebb szerelmes verse – szerintünk. Még nagyobb szenvedélyt élhetsz át ezzel a szerelmes vers összeállítással! Összeszedtük egy csokorba azokat a költőket, akik a legnépszerűbbek. Ezek a költemények a hétköznapi szürkeségből kirepítenek! Kattints, és Te is kápráztasd el Magad és Szeretteid egyaránt! Nézd meg, milyen gyönyörű szerzeményekkel készültünk! Íme a magyar irodalom legszebb szerelmes verse összeállításunk. Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal
Kányádi Sándor: Két nyárfa
Szép Ernő: Add a kezed
Szabó Lőrinc: Pillanatok
Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú
Vajda János: Húsz év múlva
Vörösmarty Mihály: A merengőhöz
Wass Albert – Egy nap Tenélküled
Nadányi Zoltán – Így látlak
Csokonai Vitéz Mihály – Édes keserűség
Kedvenceid közé tartozik Csokonai Vitéz Mihály, Ady Endre, József Attila, Wass Albert, Berzsenyi Dániel vagy Radnóti Miklós? Akkor ne mulaszd el ezeknek a csodálatos szerzőknek a verseit! Íme a magyar irodalom 50 legszebb szerelmes verse összeállításunk!
A költészet az irodalom legkorábbi formája, ami egészen az időszámításunk előtt időkig nyúlik vissza. Ez a legszebb eszköz arra, hogy leírjuk, kifejezzük érzelmeinket. Az érzések átadása pedig mindig is óriási jelentőséggel bírt ember és ember között. Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára 1998-ban vetette fel egy UNESCO-hoz intézett levelében a nemzetközi költészeti nap kijelölését. Az indítványt elfogadták, és március 21-ét jelölték ki A költészet világnapjává. A bizottság választása ezért esett épp erre a dátumra, mert ez a tavasz első napja. Tavasszal azonban nem csak a költészetet, de a szerelmet is ünnepeljük. Ahogy egyre hosszabb válnak a nappalok, és egyre többet süt a nap, a természettel együtt mi is ébredezni kezdünk a "téli álomból". A napfény hatására testünk több szerotonint termel, mely fokozza a boldogságérzetünket. Ilyenkor sokkal nyitottabbá, felszabadultabbá válunk, energiával töltődünk fel. Ünnepeljük tehát a mai napon a költészet mellett a tavaszt és a szerelmet is!
- Matek felvételi 2017
- Győr autóbusz állomás
- Budapesti indiai nagykövetség ut
- N betűs fiúnevek
- Volpi elektromos metszőolló