Sokan azért olvasnak persze ma is, mert igyekeznek minél többet megtudni a világról, az ittről és a mostról éppúgy, mint az elmúlt korokról. De amikor valakinek mondjuk a Huckleberry Finn kalandjai vagy Harisnyás Pippi a kedvenc könyve, másról van szó. Ez az olvasó, ahogy Lynch írja "saját maga és a másik, a jelen és a múlt között kíván hidat építeni". [2]
Az olvasó alapvetően az az ember, aki elégedetlen a jelennel, és többre vágyik. Márpedig van-e köztünk olyan, aki tökéletesen elégedett ezzel a mi jelenünkkel vagy a sajátjával? Én csak azt tudom, hogy sosem vagyok egyedül, amikor olvasok. A társaság és a képzelet pedig, melyekre a könyvek révén tettem szert, bátorrá edzették a szívemet. Hogyan szerettessük meg a kicsikkel az olvasást? Ne szerettessük meg. Egyrészt semmit sem szabad kényszeríteni, másrészt sokkal eredményesebb, ha erőlködés helyett aktív partnerként veszünk részt ebben az eleinte közös elfoglaltságban. Van olyan gyerek, akinek elég inspirációt nyújthat, ha otthonában könyvekkel van körbezárva, és látja, hogy a szülei, testvére, a tágabb család örömmel mélyed el egy-egy könyvben.
Fejlesztő játékok - Játékfarm játék webáruház
3. Egy trükköt, csak egyszer szabad a közönségnek előadni. A varázslós könyved jól rejts el a többi könyveid közé, nehogy valaki megtalálja, és felfedje a titkod. 4. És a legfontosabb: Egy igazi varázsló SOSEM fedi fel a titkát. Mérete: 21 x 14 x 1, 5 cm
Írja meg véleményét erről a termékről: Bűvésztrükk, Ingaóra (Djeco, 9944, bűvész játék, 10-14 év)
Azonban anyukám legnagyobb húzása a "fájdalomdíj" bevezetése volt. Nagyon sokat voltam beteg gyerekkoromban, olyannyira, hogy büszke voltam rá, hogy már sírás nélkül bírom a szurit. Akárhányszor bánat, baj, betegség ért, fájdalomdíjra váltam jogosulttá: könyvre, amit én választhatok. Ez a jogosultság pedig örökre szól. Ha a gyerek iskoláskorba ért, legjobb, ha megmutatjuk neki, hogy vannak könyvtárak telis-tele könyvekkel, számtalan olyannal, ami nincs meg otthon – de most övé a választás, szemezgessen! Adjuk meg neki a felfedezés örömét. Hasonlóképpen lesz hasznos, ha életében először egyedül kiolvas egy egész könyvet! Amiről már ő számolhat be nekünk, ajánlva felfedezését. A Szeretek olvasni! sorozat könyvei épp alkalmasak erre: rövidek, könnyen emészthetőek és tanulságosak, mégis fantáziadúsak. A saját könyvtár első igazi darabjai lehetnek, melyeket idővel majd felváltanak a vaskos regények és tanulmánykötetek! Arra hivatottak, hogy a kisiskolás gyerekeket bevezessék az olvasás világába.
Iroda és Szabadidő: Ütköző golyók 2 - Newton bölcsője...
Műszaki cikkek
Idősek
Iroda és Szabadidő
Ütköző golyók 2 - Newton bölcsője
Szállítási, átvételi módok
Személyesen átvételi pontunkon 1093 Bp, Lónyay utca 41. (sarok üzlet) munkanapokon 09:00 h - 16. 00 h között
MPL postafutár házhozszállítással, 1290 Ft
Postán maradó csomag, Posta ponton, MOL kúton, Coop átvételi pontokon, 990 Ft
GLS futárszolgálat házhozszállítással, 1290 Ft
Fizetési módok
Utánvéttel (fizetés a futárnál átvételkor)
Online Bankkártyás fizetés (VISA, MasterCard, AmericanExpress)
Fizetés átutalással, vagy bankkártyával díjbekérő alapján
Készpénz (kp. fizetés budapesti átvételi pontunkon)
Készlet: Raktáron
Cikkszám: 00657
Leírás
Értékelések
Newton inga, Newton bölcsője. Téríts ki egy, vagy két golyót a sor valamely végén! Tiszta fizikai kísérlet, de lehet csak egy szimpla interaktív asztaldísz, szobai dekoráció, unaloműző, vagy egy remekbe szabott különleges ajándék. A golyók tömör fémből vannak, damilon függeszkednek fel az állványon.
8 cm magas. - Fekete, vagy bordó talp
- Anyaga: szilárd acél golyók nylon szálon, ABS műanyag keret és alap
- Ez a legjobb és leghasznosabb ajándék a gyermekeknek, hogy felkeltse a fizika iránti érdeklődést
- Nemcsak inga működését mutatja, hanem az energia és a lendület megőrzésének törvényeit is, valamint a súrlódási és csillapítási hatások is megfigyelhetőek
- A golyók ütközetének figyelése különleges módja annak, hogy relaxálj munka közben
MEGJEGYZÉS: Ez csak dekorációs játék, nem professzionális Newton bölcső, így a mozgás csak néhány másodpercig tart. Kapcsolódó termékek
Népszerű
Ebből a kategóriából
Rúzs toll azoknak a hölgyeknek, lányoknak, akik adnak a stílusra és nagyon nőcisek szeretnének lenni! Az &eacu..
Önkeverő bögre frissen tartó tetővel, így akár az utcára is magaddal viheted és használhatod...
A kerámia főzőlapok egyik nagy problémája, hogy a főzés közben kifröccsenő, kilöttyenő étel azonnal..
Személyi vészjelző, riasztó kulcstartó. Akár hazafele a munkából, vagy az esti futásnál..
Ha házibuliba mész, vigyél magaddal egy rulett felest, majd üvölts fel, hogy meglepetés!
- Inga - ingák - Termékek - Ezo-bolt, Ezotéria, Debrecen, Garai utca 1. Telefon:+36/70-520-5805
- Örökmozgó inga ar 01
- Örökmozgó inga ar mor
Vannak, akiket trükkösen kell bíztatni, nógatni kell. És vannak, akik, akármit tesz a szülő, akár a passzív, akár az aktív stratégiát választja, nem lesznek hajlandóak nyugton maradni arra az időre, mire épp lekötné figyelmüket egy történet. Az örökmozgó, a külvilággal való kommunikációra éhes, új tapasztalatokban örömmel tobzódó gyereket nem szükséges az olvasás megszerettetésével gyötörni. A vége csak ellenkezés lesz. Lehet, hogy fiatal felnőttkorában, vagy még később, magától találja majd meg az utat a könyvekhez, amikor figyelme egyre inkább befelé irányul majd. Magam is ismerek ilyen felnőtteket: állíthatom, hogy léteznek. Emlékszem, nekem akkor vált égetően sürgőssé az olvasás, amikor kezdtem megelégelni, hogy ki vagyok szolgáltatva a meseidőnek, valamint, hogy meg kell osztanom a befogadói élményt másokkal (jelesül testvéremmel és szüleimmel). A meséket persze kívülről ismertem, így hiába próbáltak fáradt és a mielőbbi menekülésben bízó családtagjaim átugrani bizonyos részeket, én figyelmeztettem őket, hogy "ott alul az a rész kimaradt".