A televíziós iparág mostanra rendívül széles spektrumúvá vált, hasonlóan mondjuk az ingatlan- vagy gépjárműpiachoz. Azaz óriási eltérés tapasztalható az elérhető termékek ára és tudása között. Aki akar és tud, akár 30 millió forintot is költhet egy tévére, a skála másik végén pedig ott sorakoznak a pár tízezer forintért már hazavihető darabok. Mi most kipróbáltunk egy olcsóbbat, leteszteltük a Blaupunkt 40"-os LCD tévéjét. A média- és a reklámok által generált dicsfény persze elsősorban az innovatív, új technológiákat felvonultató, igen dizájnos, viszont cserébe méregdrága modellekre vetül. De ettől függetlenül a belépő szintű, olcsó készülékek továbbra is nagyon fontosak, hiszen ezekből továbbra is sok fogy. Tehát ezek a kevésbé előremutató, kedvező árú televíziók is igen nagy jelentőséggel bírnak, és épp emiatt ezeket sem lehet figyelmen kívül hagyni. E modellek egyik jeles képviselője a mindössze 60 000 forintot kóstáló, de ehhez képest meglepően nagy, 40 inches Blaupunkt BN40F10122,
amelyből egy példány hozzánk is megérkezett egy teszt erejéig.
Tévé otthonra hatvanezer forintból? Kipróbáltunk egyet
A kép átlagos: nagyon éles, de a fekete számomra világosabb a kelleténél. DVB-C vevő jól működik HD csatornáknál is. USB-n a következőket NEM tudja:
régi DivX, m2ts, Killa (33, 8 Mbps), 10 bit H. 264, 2160p, WMA3 hang, webm, TrueHD, TrueHD Atmos
A 6 csatornás E-AC-3 (ez nem AC-3! ) mintát szerintem torzítva játssza le. A többit mind viszi. Annyira egy soron készíti az UMC a Sharp-pal, hogy még Sharp felirat is szerepel a dobozon:)
Verdict: étkezőbe jó lesz! pont ugyanaz, mint mikor blackpantherOS-t használ valaki:)
"
pont ugyanaz, mint mikor blackpantherOS-t használ valaki:)"
Biztos vagy benne, hogy nem vagy paraszt? mármint tahó? mert az a tahó aki a 'paraszt'-ot nem megbecsüli, hanem szitokként használja:)
"mármint tahó? mert az a tahó aki a 'paraszt'-ot nem megbecsüli, hanem szitokként használja:)"
Egyem a kis hablelkedet, magadra vetted? :-) Pedig ezt az inget nem is neked mutattam fel, mégis felvetted:-)
A Blaupunkt egykoron egy remek nyugatnémet márka volt...
Ki dekódolja a DVB-T streamet (a TV vagy van STB mellette)?
- Blaupunkt lcd tv vélemények cable
- Convoy truck shop ócsai út nyitvatartás houston
- Kamionos találkozó 2019 hajdúszoboszló
- Rocker Rádió Online - Rádió hallgatás, élő adás!
- Blaupunkt lcd tv vélemények 4
- Blaupunkt lcd tv vélemények for sale
A médialejátszó alkalmazás megbízhatóan működik, de csak alapszintű funkciók ellátására képes. A formátumtámogatással is akadnak kisebb problémái, ám az tény, hogy a legnépszerűbb, legfontosabb szabványokkal gond nélkül boldogul, és a külső feliratok megjelenítését is támogatja. Maga a menürendszer egyébként jól sikerült: Magyarul tud, átlátható, kellően sekély, ennek köszönhetően pedig minden hamar meglelhető, és a kezelés senkinek sem okozhat problémát. A távirányító tizenkettő egy tucat kiegészítő, amelyen háttérvilágítás nincs, viszont a funkciógombok tömegének hála gyakorlatilag minden szolgáltatás elérhető róla közvetlenül. Hangminőség: hibák nélkül
A két darab 8 wattos rejtett hangszóróból álló integrált hangrendszere hozza a kötelezőt! A hangereje megfelelő, ráadásul semmilyen hibát, recsegést, sistergést, zúgást-búgást nem produkált, ami remek! Viszont az is tény, hogy a mély hangokból semmit sem hallani, a dinamikáról és a sztereó hangtérről is le kell mondani. Szóval, aki moziszerű megszólalásra vágyik, annak muszáj lesz valamilyen combosabb külső hangeszközt csatlakoztatnia hozzá.
Hozzászólások
mi vezet valakit arra, hogy blaupunkt tv-t vegyen?
Jaja, teljesen jó, csak éppen nincs hang. Mondjuk siketeknek vagy felirattal biztos jó:D
topicindítónak: Hangold újra a csatornákat hátha. Ilyen minden TV-vel előfordulhat. Például egyik 50"-es LG TV-nknek az egyik HDMI portja szállt el. Szerviz mondta, hogy ennél a port direkten a CPU-ra van kötve, semmi védelem nincs rajta. Ez nyilván így van. Nekem a konyhai Orion tévémen ment el a hang ugyanígy, az újrahangolás megoldotta. Érdekes a Samsung tévémen nem volt ilyen problémám sosem, tehát az egyik rosszabb mint a másik. Arról nem beszélve, hogy egy márkás tévéhez kapsz normális Supportot, FW frissítést, kiforrottabb a szoftvere, mert több tesztelő dolgozik rajta, tehát az egyik rosszabb mint a másik. [quote]egy márkás tévéhez kapsz normális Supportot, FW frissítést, kiforrottabb a szoftvere, mert több tesztelő dolgozik rajta[/quote]
LOL
(BBCode zombi):)
Akkor nem volt még Samsung okosTV-d, amiről szép lassan mindent kivezettek.
Blaupunkt lcd tv vélemények for sale
:-)
Az elmélet az, amikor mindent ismerünk, de semmi nem működik. A gyakorlat az, amikor minden működik, de senki nem tudja, miért. Most nézegetem, hogy kik a hunyók, eddig ami biztos, hogy a full hd-t lejátssza, csak hang nincsen ahhoz. Az ac3 kodekes hangokat nem játssza le a tesztek alatt, még más filmekkel is néztem. Én azon is csodálkozom, hogy mkv-t viszi, ugyanis a specifikációjában nem szerepel. Sajnos ha a film mellett nincs sztereó hangsáv és azt nem tudod így kiválasztani, akkor maximum annyit tudsz csinálni, hogy veszel egy erősítőt, ami támogatja ezeket a szabványokat és TV-vel (digital) coax-al összekötöd, digital output menüben pedig Auto-t állítasz. Így az erősítőre kötött hangfalakon szólni fog valószínűleg a hang. (Off: Egyszer látni véltem olyan tévét, ahol csatornánként lehetett választani a PAL B/G, I, D/K szabványok közül. Abból lehetett tudni, hogy jót választottunk, hogy csak annál volt hang. Más készülékek talán tudnak autodetektálni, azért nem láttam máshol... )
Itt is engedi ezt a módot, csak éppen nem lett eredményes.
Digitálisnál már nem játszanak a pal módok, csak analognál. Ha az usb-n rádugott pendriven a film, ac3 hanggal van kódolva, akkor azt felejtsem el? Feljebb volt egy link, hogy OFF-ra kell állítani a digital outputot, ám az nekem nem módosítható és automatára van állítva. "Mert értek a kutyákhoz. "
4, 3, 5 mm-es analóg audió, USB 2. 0, koaxiális digitális audió, D-Sub, komponens, CI+ slot
Extrák
Rögzítés külső USB adattárolóra, EPG, médialejátszó
Teljesítményfelvétel
Átlagosan: 59 watt, készenléti üzemmódban: 0, 3 watt
Méret
Talppal: 90, 4 x 57, 3 x 17, 8
Talp nélkül: 90, 4 x 51, 9 x 7 cm
Tömeg
Talppal: 5, 8 kg
Gyártó honlapja
Termék honlapja
Fogyasztói ár
62 000 forint
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!