A szerző utószavából: A történést a regény cselekménye, a gyorsan pergő mese érdekében sűríteni kellett, s így szorítottam bele egyetlen, korai emberi nemzedék életébe azokat a fölfedezéseket, amelyeket pedig sok-sok egymást követő nemzedék hajthatott csak végre, nem tíz-húsz esztendő, hanem esetleg több ezer év alatt. Mert a kőhegyű lándzsa és az íj feltalálása között bizony könnyen eltelhetett jó néhány évszázad vagy akár évezred is. A fejlődésnek szigorú belső törvénye van..., amely nem ismer olyan gyors iramot, mint amilyennel Ge-Og és társai feljutottak az élet apáikénál magasabb fokára. No de hát minden emberi nemzedéknek megvoltak a maga Ge-Ogjai, és így aztán az igazságon nem esett csorba. Amit nem az egyik talált fel, azt meglelte a soron következő utódja, hiszen az emberiség úgy fejlődik, hogy egy-egy nemzedék felhasználja mindazt, amit elődeiktől tanult, és továbbfejleszti azután. Az emberiség történetét az egymást követő Ge-Ogok láncolata kerekíti ki, ha korszakonként más-más nevet viselnek is; a lényeg pedig mindig ugyanaz: újat alkotni a régi helyett, előbbre vinni, fejleszteni a meglevőt... Nos, ezt tette egyszer régen Ge-Og, és azóta is ezt próbáljuk cselekedni mindahányan!
A kőbaltás ember film
- Www google térkép
- Hogyan lehet visszaállítani a törölt képeket a Windows Phone 7/8
- Állások - Részmunkaidős Takarító - Magyarország | Careerjet.hu
- A kőbaltás ember 1
- Ember 2
- Ajkai állatorvosi központ dr. szinesi andrás nyitva tartás
- A kőbaltás ember 4
- Munkaruházati bolt miskolc
- Téli mese gyerekeknek es
- D link dir 518l teszt pdf
- Időkép 30 napos baja
- Meddig barnet a nap table
A kőbaltás ember 1
Ember nelson
A kőbaltás ember film magyarulm
Értékelés:
11 szavazatból
Az aktuális rész ismertetője:
Az érdi Fundoklia-völgyet ma levendulaültetvények, erdő és rozoga víkendházak szegélyezik, de körülbelül százezer esztendővel ezelőtt itt vadásztak barlangi medvére a neandervölgyi emberek. Az 1969-ben feltárt lelőhely igazi ritkaság, mert nem barlangi, szabad ég alattisága ellenére kiállta az idő vasfogát. A film szeretné a nyomozást kiszabadítani a régészek irodáiból, és sok mindent rekonstruálni élőben, például kőeszközzel nyúzni és darabolni, kipróbálni milyen bogyók, gyökerek lehettek az őseink táplálékai, milyen fával érdemes tüzelni? A műsor ismertetése:
Látványosan illusztrált sorozatban ismerhetjük meg a hazánk területén élt kőkori emberek mindennapi életét. Stáblista:
A kőbaltás ember 2 samu vacsorája
Értékelés:
11 szavazatból
Az aktuális rész ismertetője:
Látványosan illusztrált sorozatban ismerhetjük meg a hazánk területén élt kőkori emberek mindennapi életét. A műsor ismertetése:
Ezt is ajánljuk
Stáblista:
Szerkeszd te is a! Ha hiányosságot találsz, vagy valamihez van valamilyen érdekes hozzászólásod, írd meg nekünk! Küldés
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
- Magyar retro számok white
- Rövid haj 2011
- Levels tészta receptek túróval infinity
- Dr lintner balázs magánrendelés