Hétfőtől igényelhető a falusi csok a pénzintézeteknél - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár emlékeztetett: a július 1-jével hatályba lépett kistelepülési otthonteremtési támogatás csaknem 2500 magyarországi kistelepülésen elérhető használt lakás vagy ház vásárlásához, korszerűsítéséhez, valamint meglévő lakás vagy ház bővítéséhez, korszerűsítéséhez. A vissza nem térítendő támogatás összege három- vagy többgyermekes családok esetén ingatlanvásárlás és korszerűsítéshez maximum 10 millió, meglévő ingatlan felújításához legfeljebb 5 millió forint - tette hozzá. A falusi csok rendszerében a vissza nem térítendő támogatáson felül állami kamattámogatású hitelt is felvehetnek a családok. Vásárlás és korszerűsítés, illetve bővítés esetében két gyermeknél 10 millió forintot, három vagy több gyermeknél 15 millió forintot igényelhetnek, meglévő ingatlan korszerűsítésére, bővítésére pedig az összegek fele, vagyis 5 millió, illetve 7, 5 millió forint vehető fel.
Mikor igényelhető a csok youtube
2016-os évben az új Szocpol CSOK néven fut majd, ez a Családok Otthonteremtési Kedvezménye. Rengeteg saját lakásra vágyó fiatal szeretne élni a lehetőséggel, ebből a szempontból fontos változás, hogy elég sok ponton könnyítések lesznek a CSOk elérhetőségét illetően. Elsősorban fontos változás, hogy használt lakásra is igénybe vehető lesz az új Szocpol, valamint már akár egy 40 nm-es ingatlanra is igényelhető, ráadásul egy gyermek mellett is. Visszatérő és igen sokakat érintő kérdés, hogy Bárlista esetén igényelhető-e a CSOK? A helyzet az, hogy ha valaki BAR listán van, ettől még jogosult a Szocpolra 2016-ban, de ebben az esetben, amennyiben az ügylethez kapcsolva van ingatlanhitel, akkor a pénzintézetnek mindenképp meg kell vizsgálnia a CSOK-ot igénylő személy BAR-helyzetét. Az ugyanis ma is fennáll, hogy ha valaki aktív BAR listás, az bármely hitelintézetnél kizáró ok, ezért ez a személy nem szerezhet addig tulajdonjogot az új lakásban, amíg a helyzet fennáll. Az egész helyzetet a Szocpol terén megbonyolítja az a tény, hogy a CSOK szabályai, rendelkezései szerint amennyiben élettársi viszonyban élők kérik, akkor mindkét fél tulajdonjogot kell szerezzen a megvásárolandó ingatlanban.
Azokat a gyerekeket is figyelembe kell venni, akikre korábban már vettek fel vissza nem térítendő lakáscélú támogatást, például szocpolt. 3. Ki igényelheti használt lakásra a CSOK-ot? Házastársak, élettársak és egyedülállók is minden meglévő, velük egy háztartásban élő és velük együtt költöző, akár vérszerinti, akár örökbefogadott vagy legalább egy éve gyámság alá vett gyermekük után. Nem igényelhetik viszont a CSOK-ot azok, akik büntetett előéletűek és azok sem, akik az elmúlt öt évben hasonló támogatás visszafizetésére kötelezettek. 4. Lehetséges-e előre vállalt gyermekekre igénybe venni a használt lakáshoz járó CSOK-ot? Igen, olyan párok is igénybe vehetik, akiknek még nincs gyermekük, és legfeljebb két gyermeket vállalnak: 1 gyermeknél 4 év alatt, 2 gyermeknél 8 év alatt kell teljesíteni a vállalást. Feltétel azonban, hogy a pár legalább egyik tagja még nem töltötte be a 40. életévét, és házasság köti össze őket. Örökbefogadásnál a határidők 2 évvel meghosszabbíthatók. 5. Van-e a gyerekeknél életkori határa az igénylésnek?
Mikor igényelhető a csok 2016
Egy gyermek esetében: 600 ezer forintot
Két gyermek esetében: 1 430 000 forintot
Három gyermeknél: 2 200 000 forintot
Négy vagy több gyermek esetében 2 750 000 forintot
Azok után a gyerekek után lehet igényelni használt lakásra CSOK-ot, akik még nem töltötték be a 25. életévüket (kivéve, ha legalább egy éve vagy legalább egy évre megváltozott munkaképességű gyermekről van szó), és akik után még nem igényeltek CSOK-ot. Ha az igénylő korábban hasonló támogatást ocpolt már felvett, akkor a korábbi támogatással csökkentett összeg igényelhető. A terhesség 12. hetét követően a magzatokat és ikermagzatokat is már meglévő gyermekként veszik figyelembe. 6. Lehet-e az igénylőnek másik lakása is? Lehet tulajdonjoga a CSOK-ot igénylőnek más lakásban is, de csak maximum 50 százalékban. Kivétel ez alól az, akiknek a lakástulajdonát haszonélvezeti joggal terhelték meg (ilyen lehet pl. örökléshez kapcsolódó vagy 2016. január 11. előtti szerződésen alapuló, pl. ajándékozáshoz kapcsolódóan). A CSOK-kal megvett lakásban ugyanakkor nem lehet másnak tulajdona, mint az igénylőnek. Házaspárok és élettársak esetében mind a kettejüknek tulajdonjogot kell szereznie. Ha a CSOK igénylése előtti 5 évben értékesített ingatlant az igénylő, akkor az eladási árat saját erőként kell számításba venni.
Kormánybiztos: Már igényelhető a falusi csok - Hír TV
Szerző:
2017. október 1. Forrás:
Használt lakás vásárlását tervezőknek gyűjtötte össze a, hogy milyen kérdések merülhetne föl, ha CSOK-ot akarnak igénybe venni. A 10 legfontosabb kérdés a CSOK-ról A portál azt írja, hogy a kormány hónapok óta vizsgálja, hogy milyen eszközökkel tehetné hatékonyabbá és többeknek elérhetővé a CSOK-ot. Eddig 153 milliárd forintot kaptak az igénylők, közülük pedig 46 ezer olyan család volt, akik kérelmezték a vissza nem térítendő támogatást. Lássuk a 10 legfontosabb kérdést, ami használt lakás vásárlását tervezőket érinti. 1. Mennyi lehet a lakás értéke? Használt lakás esetében két szabály van: a vásárláskori vételár nem haladhatja meg a 35 millió forintot, illetve legfeljebb 20%-kal lehet magasabb, mint a hitelintézet által megállapított forgalmi érték. 2. Mekkora lehet a lakás? A szabályok értelmében 1 gyermek esetén 40, 2 gyermek esetén 50, 3 gyermek esetén 60, négy vagy több gyermek esetén pedig 70 négyzetméterűnek kell lennie a minimális hasznos alapterületnek.
Még az idén, december 1-jével megnyílik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású csok-kölcsön igénylésének lehetősége a kétgyermekes családok számára – jelentette be Novák Katalin az MTI beszámolója szerint. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte azt is, a háromgyerekes családok ugyancsak december 1-jétől igényelhetik az 5 millió forinttal megemelt, összesen 15 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt. A kedvezményes kölcsönt a két, illetve három gyermeket vállalók is igényelhetik - tette hozzá. A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítéséről szóló kormányhatározat kedden jelenik meg a Magyar Közlönyben.
Mikor igényelhető a cook blog
Egy módon lehetséges, hogy az élettársak egyike élhessen a lehetőséggel, amennyiben a MÁK igazolásával alá tudja támasztani, hogy a családi pótlékot az ő nevére számfejtik és utalják. Egyik szülő saját maga által írt nyilatkozata ebben az esetben nem elegendő. A fentiek szerint tehát passzív BAR státusz esetén amikor már hitelügylet/lakáshitel nem kapcsolódik hozzá, akkor igényelhető és el is nyerhető a CSOK, aktív BAR státusszal nem. Kérjük, mondja el véleményét!
- Mikor igényelhető a cook.com
- Budapest kabát bolt 1
- Hyundai kisbusz 2015 cpanel
- Mikor igényelhető a csok y
- 151es busz menetrend
- Mikor igényelhető a csok pdf
- Mikor igényelhető a csok 2017
- Mikor igényelhető a csok d
- Legjobb nőgyógyász budapest
- Mikor igenyelhet a csok
- Triumph egyrészes fürdőruha 2013 relatif
- Mikor igényelhető a cook blog
Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a semmilyen felelősséget nem vállal.
- Macska távoltartó spray
- Miskolc uni hotel
- Babák az első év dvd zone