- A továbbképzés célja | MDSZ, Diákolimpia, Netfit, TESI, TE IS
Projektmenedzsment képzés
Uniós pályázatok és projektek menedzselése az ötlettől a megvalósításig! A Tempus Közalapítvány Képzőközpontja jelenleg blended típusú képzések fejlesztésén dolgozik, amely a résztvevők számára előnyösen kombinálja az online tanulást és a részvételen alapuló, gyakorlatokra épülő képzési napokat. Célunk, hogy a projektkidolgozás fázisai (a tervezéstől a megvalósításon és az adminisztráción át a változásmenedzsmentig) témakörönként részletezve, otthoni önképzés formájában is elérhetők legyenek. Kiknek szól a képzés? A kurzusokon való részvételt azoknak javasoljuk, akik aktívan részt vesznek a pályázatok, projektek kidolgozásában és végrehajtásában, valamint azoknak a vezetőknek, akik át kívánják tekinteni a projektmenedzsment teljes folyamatát. A képzés jellemzői
A blended (kevert) típusú továbbképzés olyan tanítási-tanulási forma, amely ötvözi a tanfolyami kereteket és a távoktatást. A blended továbbképzéseken a jelenlét és az online tanulás aránya minden programban más és más.
A továbbképzés célja | MDSZ, Diákolimpia, Netfit, TESI, TE IS
A koronavírus-járvány kitörése miatt a karanténhelyzetre a felnőttképzés is az online oktatásra való átállással válaszolt. Az e-tanulási források és a kommunikációs eszközök kulcsszerepet játszanak a világjárvány miatt kialakult helyzetben, és egyelőre még nem világos, hogy mindez mennyi ideig tart majd. Ezért a mostani helyzetre olyan lehetőségként kell tekinteni, amelyben fejleszthetjük a távoktatás lehetőségeit. A GYTK-ban gyorsan reagáltunk erre a helyzetre és az egyik le... gmenőbb képzésünket, a Gyógypedagógus Szakvizsgát, már tovább is fejlesztettük úgy, hogy az őszi félév 8 szombatjából 4-et otthonról végezhess el. See More Due to the outbreak of the coronavirus, adult training also responded to the quarantine situation with the transition to online education. E-learning sources and communication tools play a key role in the situation caused by the global epidemic, and it is not yet clear how long this will last. Therefore, the current situation should be considered as an opportunity to improve the opportunities for distance learning.
- Egészséges sütemény receptek képekkel
- Sajtos, tejfölös bundában sült csirkemell recept | Recipe | Recept, Csirkemell, Ételek
- Projektmenedzsment képzés - Képzések - Tempus Közalapítvány
- Bosch gép regisztráció
Uui. Szlovén tanító szakosat nem is találtam a statisztikában. 3
2012. 08:10
@LvT: Ezek akik specializált szlovén tanárok. Rajtuk kívül vannak mások is akik szintén perfektül, vagy jól beszélik a szlovént, de nem ezen a szakon végeztek. Ennek ellenére a mi kétnyelvű iskolánkban ők is szlovénul és magyarul tanítják a szakmájuknak megfelelő tárgyat. 2
2012. május 4. 21:46
@doncsecz: Megnéztem, a 2011/2012-es tanév országos felsőoktatási statisztikájában két nemzetiségi szlovéntanár hallgató volt az egész országban (és ezek is levelezők). Nem hinném, hogy ez elégséges utánpótlás.. Sokat hallunk a MOGYE-ról, de a magyarországi felsőoktatási intézmények szenátusai is hasonló módon szabotálják -- mégcsak nem is rosszindulatból,, hanem ignoranciából -- a nemzetiségi tanszékeket. 1
2012. 19:04
Nálunk pedagógusból nincs hiány, csak éppen gyerekből.
Arra a kérdésre, hogy miért lehetnek ennyire túlterheltek a pedgógusok, Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke azt mondta, komoly tényező lehet, hogy a tanárok száma csökken, több diák jut egy pedagógusra, mint más országokban. Illetve kevés az iskolai munkájukat segítő pedagógiai asszisztensek vagy iskolapszichológusok száma is. A kutatás kitért arra is, mennyire fáradnak el a tanárok mentálisan és fizikailag. A válaszadók közül az elsőre 2812-en válaszolták, hogy nagyon, míg fizikailag 2040-en érzik nagyon kimerültnek magukat. A PSZ mai sajtótájékoztatóján a felmérés mellett a november végi tüntetésről is szó esett, erről bővebben itt olvashattok. November végén tüntetnek a tanárok: januárban jöhet az országos sztrájk? Péntekig várja a kormány döntését a Pedagógusok Szakszervezete a béremelésre és óraszámcsökkentésre vonatkozó javaslatukról. Tüntetés már biztosan lesz november végén, amit - ha később sem változik semmi - januárban országos sztrájk követhet. A tanárok a szakoktatók közalkalmazotti státuszának megtartását és a hat évesen kötelező beiskolázás visszavonását is követelik.
A projektmenedzsment területét – terveink szerint – 7 témakörben dolgoznánk fel, melyekre külön-külön kurzusokat indítunk. A kurzusok időtartamáról és díjáról a fejlesztés későbbi szakaszában tudunk tájékoztatást adni. Az általunk összeállított témakörök a következők:
1. A projekttervezés eszközei, módszerei 2. A projektmegvalósítás menedzsment és szakmai aspektusai 3. A projektek pénzügyeinek tervezése, közbeszerzés 4. Változásmenedzsment a projekt során 5. Menedzsment, szervezet, vezetés – a projektek vezetése és szervezeti integrálása 6. Adminisztrációs feladatok a projektekben 7. Az eredmények disszeminációja és hasznosítása
Kérjük, segítse a képzés fejlesztését az alábbi KÉRDŐÍV kitöltésével! Nagyon fontos a számunkra, hogy az Ön véleményét, javaslatait is beépíthessük a kurzusokba. Utolsó módosítás: 2020. 06. 23.
Az ombudsman arra is felhívta a figyelmet, hogy a kétnyelvű oktatásban szaktárgyat tanítók képzése szinte teljesen hiányzik, kevés a végzés utáni pedagógus-továbbképzés. Az oldal az ajánló után folytatódik...
Réthelyi Miklós első válaszában azt írta, hogy jellemzően alacsony lélekszámú kisebbségekről van szó, 1-2 köznevelési intézménnyel, ahonnan nem jeleztek pedagógushiányt. Az ombudsman viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy több helyen egyetlen nemzetiségi nyelven oktató pedagógus dolgozik és fel kell készülni arra a helyzetre, amikor ez az egyetlen pedagógus nyugdíjba megy. A biztos hivatala szerint Réthelyi Miklós az ombudsmannak küldött második levelében arról írt, hogy a kis létszámú nemzetiségek esetében nem a hazai pedagógusképzés a leghatékonyabb, helyette az anyaországi teljes idejű képzés és a vendégtanárok fogadására kell törekedni. Réthelyi Miklós szerint 2010-ben szervezési okból hiúsult meg a program, 2011-ben pedig forráshiány miatt nem tudtak kiírni pályázatot például a szerb nemzetiségi pedagógusok szerbiai továbbképzésére, de az idén már 9 és fél millió forint jut a bolgár, a görög, a lengyel és a szerb pedagógus-továbbképzés pályázataira – írja a közleményben az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
5
doncsecz
2012. május 5. 09:42
@LvT: Az a két említett tanár a Szlovén tanszéken tanul, külön erre az irányra szereznek képesítést. A többiek vagy magyar, vagy matematika, vagy ehhez hasonló szakon végeztek, ami magyar nyelvű volt, de tanultak szlovén nyelvet is, viszont erre vonatkozó tanári képesítésük nincs. Ennek ellenére szlovén nyelven is tanítanak. Azonkívül kapnak utánpótlást, mert feljár Szlovéniából, a Muravidékről is tanár. 4
LvT
2012. 09:07
@doncsecz: > Ezek akik specializált szlovén tanárok Ezt nem értem: a matematika tanárok is specializált tanárok, de nélkülük nehezebb lenne a matematika oktatása. Ugyanakkor a magyar tanárképzés két szakos, így A vagy B típusú nemzetiségi iskolában matematika-szlovén, történelem-szlovén stb. szakosaknak kellene oktatniuk. Nem csodálkozhatunk, hogy nincs gyerek, ha képesítés nélküli tanárok tanítanák. Ui. Amúgy matematika, fizika stb. tanár szakos hallgató is kevés van, és a közös halmaz, akinek ilyen képesítése van (lesz) és szlovénül is tanárképes, az már igen kis számosságú.
- Fekete berkenye ültetési távolság
- Rejtett cipzárvarró talp
- Windows vista letöltés teljes verzió magyarul ingyen