Kipróbáltuk, létezik. Az ígért, esetenként nyolc kilónyi súlyvesztés nem minden áldozat nélkül, de összehozható. Először is szeretném leszögezni, hogy az általam kipróbált három fogyókúrás program egyike sem az evésről szólt, szigorúan véve persze, hiszen a rágás nélküli turmixszürcsölést elég nehezen lehetne étkezésnek nevezni. Évek óta tesztelgetem a különféle diétás módszereket, azonban most jött el az idő, hogy tapasztalataimat összefoglalva leírjam, mire jutottam. Az utóbbi hónapokban három léböjtön alapuló kúrát csináltam végig, több-kevesebb sikerrel. Mielőtt azonban elkezdeném részletezni lelki vívódásaimat és fenntartásaimat, belevágok a közepébe – hiszen úgy is mindenkit csak az érdekel, hogy két hét múlva belefér-e majd kihízott farmerébe vagy sem. A második hét végére biztosan megutálják a tejet. Fotó: Getty Images A Turbó-diéta Erről valószínűleg a legtöbb fogyókúramániás hallott már, hiszen két hét alatt akár nyolc kilónyi plusztól is meg lehet vele szabadulni. Elvileg. A program lényege, hogy a tejjel vagy vízzel elkevert turmixporon és üres zöldséglevesen kívül nem ehetünk a 14 nap alatt semmi szilárdat, szóval rágás kilőve... A két hétnyi turmixért 21 270 forintot fizettem.
Fit feelgood slim vélemények top
- Fit feelgood slim vélemények black
- Egyéni Fogyi módszerek | nlc
- Fit feelgood slim vélemények 2
Fit feelgood slim vélemények pants
Bár egyszerre másfél dl zöldséglé nem tűnik túl laktatónak, de a sűrű rozskenyérrel kiegészítve abszolút elégnek bizonyult. A kúra alatt egy dolgot kellett szigorúan betartani, nem volt szabad felcserélni a levek sorrendjét! Az öt levet tartalmazó csomagot 6990 forintért szereztem be az interneten. Tapasztalat A zöldbúzafű koktél, a zöldséglé, az ananászlé, a céklalé és végül a sárgarépalé elfogyasztása után, a bőröm egészen kisimult, tele voltam energiával, és öt nap alatt 3 kg-al mutatott kevesebbet a mérleg. Ez a program a korábbi 14 napos szenvedéshez képest nagyon hamar lepörgött és tekintve, hogy itt nem a rágógumival imitáltam az evést, sokkal kibírhatóbb volt számomra, mint a turmixok. Az édeskés és főszeres italok váltakozása miatt pedig az émelyítő érzés is elmaradt. A zöldség - és gyümölcslevek közül a cékla a legrosszabb. Fotó: Összegzés Be kell látnom, ha valaki tényleg betartja a diéták előírásait, nem bűnöz, akkor valóban sikerülhet elérni a kívánt hatást. Viszont mielőtt mindenki rohanna beszerezni a fent említett termékek valamelyikét, figyelmeztetem: aki visszatér a korábbi étkezési szokásaihoz, arra pillanatok alatt vissza fognak szaladni a leadott kilók.
Használjuk naponta 1-2x a főétkezések között.
Fit feelgood slim vélemények youtube
Részletek Vélemények 19 További Információ Kérdések a termékekről Termékváltozatok A Shake 4 Fit & Slim egy minőségi fehérjekeverék, amely népszerűségét ízének, zsírégető, valamint fogyasztó hatásának köszönheti. Kiváló kiegészítő súlyunk szabályozására, ideális uzsonna az ebéd és vacsora közötti időben. Használata során teltségérzetet biztosít, aszpartámmentes, nagyon alacsony zsírtartalommal. Fizikai aktivitás esetén fontos a cukrok és fehérjék pótlása, melyet ez a termék kombináltan tartalmaz gyógynövénykomplexekkel, valamint multienzim komplexekkel együtt, melyek felgyorsítják az anyagcserét és a tápanyagok minőségibb felszívódását. A Shake 4 Fit&Slim remek: uzsonnaként a reggeli és ebéd közötti étkezés helyettesítőjeként az ebéd és a vacsora közötti étkezésként Az ízletes koktél rendkívül egyszerűen elkészíthető, ennek köszönhetően tehát kényelmes megoldást jelent mindenki számára. A Shake4 Fit & Slim minőségi fehérjekeverékeket tartalmaz, elegendő minőségi szénhidrátokkal lát el minket, biztosítva számunkra az elegendő energiát fizikai aktivitásunk során.
Csak akkor van ez így, ha valami hormonzavarod van. A fehérjének ehhez semmi köze. Nem ítélet volt, hanem az alaptétel közlése. Kérdezz meg egy orvost! Valódit és nem érdekeltet, ne aki azt mondja hogy milyen jó ez a kotyvalék, mert azért fizetik. Előzmény: Janka22 (7)
Janka22
0 1
7
Jó ez az ítélkezés, - minden infó nélkül. :) Hát sportolok. Sokat. Minden nap. És egészségesen táplálkozom. És szeretnék fogyni. És a fehérjeital por nem csodaszer. Előzmény: marshalló (0)
2016. 24
4
Lőj egy képet az összetételről, akkor okosabbak leszünk. Gyors guglizással azt találtam hogy ezek tele vannak cukorral (! ) de lehet hogy te egy másik fajtáról beszélsz. Előzmény: Janka22 (-)
extrémvastag bőrű vízió
3
Ez nem teljesen igaz. Kellő ideig és mennyiségben szedett hashajtóval le lehet fogyni. Egy évig tartott, mire kiderült, hogy van némi ételallergiám, ami rendszeresen visszatérő cifrafosást okozott. :D
Ez alatt az egy év alatt több mint 15 kilót leadtam. ;)
(Nehogy valaki komolyan vegye! Az állandó hasmenés valóban fogyáshoz vezet, de egyrészt a hashajtóhoz egy idő után hozzászokik a szervezet, másrészt hiánybetegségeket, kiszáradást és egyéb csúfságokat okozhat)
pajaci
2
Nem csodaszerek kellenek, hanem kevesebbet kell enni.
- Samsung galaxy s8 kijelző art.com
- Állás budapest
- Zyflamend hol kapható
- Kika áruház budapest
- Már megint egy dilis amcsi film teljes film magyarul online store