Az elhunyt portugál fiú hiába volt tapasztalt úszó a szülei szerint, úszómedence után a Duna ismeretlen terep. "Nem is beszélve az előre nem kalkulálható hőmérséklet-különbségről, ami szívleálláshoz vezethet" – magyarázta Schirilla a Hír24-nek. Kérdésünkre, hogy a fiatalok vajon miért próbálkoznak mégis az ugrással, a sportember azt válaszolta: tapasztalatai szerint az ilyen esetekben egy-egy buli után a társaság előtti felvágás, a bátorság fitogtatása a fő indok. "Ha még ittak is a fiatalok, az könnyen tragédiába torkollhat" – tette hozzá. Fotó: Kummer János
Két kategória
Megkerestük a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetőjét is az ügyben. Barnácz István alezredes a Hír24-nek elmondta, hogy a vízbeugrásokat két kategóriára érdemes bontani: öngyilkossági kísérletekre és szórakozásból elkövetett ugrásokra. A Dunából évente 50-70 holttestet emelnek ki, de konkrét bejelentés ugrásról a rendőrökhöz nagyon kevés, mindössze 5-10 érkezik évente. Az alezredes szerint a túlélési esélyek nagyon változóak.
Duna mélysége budapest city
A Duna-Ipoly Zöldút Budapest és Parassapuszta között halad, a Duna és az Ipoly folyók mentén, a Börzsöny-hegység ölelésében. Fő tengelyét a Budapest-Vác-Szob kerékpárút és az Ipoly-menti kerékpáros útvonal Pest megyei szakasza jelenti, melyhez a kerékpáros, gyalogos, lovas és vízi útvonalak együttes hálózata kapcsolódik, kiegészítve a "zöldutas szellemiségű" szolgáltatásokkal, programokkal és együttműködésekkel. A Duna-Ipoly Zöldút három részre osztható: a Budapest-Vác szakaszra, a Dunakanyar Vác-Szob közötti területére, és az Alsó-Ipoly mentére (Vác-Parassapuszta). A Budapest – Vác közötti szakaszon folyamatban van a kerékpárút teljes kiépülése. Itt elsősorban a főváros, és a nagyobb városok lakosságának kikapcsolódása, közlekedése, a nem-motorizált közlekedés és az egészséges életmód népszerűsítése céljából lehet jelentősége a zöldútnak. A Dunakanyarban a zöldút a szelíd turizmus megerősítését segítheti, összekapcsolva a már meglévő ökoturisztikai jellegű szolgáltatásokat. Az Alsó-Ipoly mentén az elzártsága miatt természeti és épített környezeti értékeit jól megőrző, de ugyanakkor hátrányos helyzetű térség egyik kitörési pontja lehet a zöldút.
Nem halálos vízbeérkezés esetén is előfordulhat csigolyatörés, agyalapi törés, végtagtörés, vagy tüdőkárosodás, de általában 10-15 méteres ugrás után a halálos kimenetelű érkezés a gyakoribb. "Volt, hogy gyakorlott toronyugró is súlyos sérüléseket szerzett érkezéskor" – jegyezte meg az alezredes. Tavaly eltöltöttünk egy szolgálatot a vízi rendőrökkel, ide kattintva olvashat munkájukról! 10 méteres mélység
Akárcsak Schirilla György, Barnácz István is hangsúlyozta: a Duna igen veszélyes folyó. "Nemzetközi vízi útról beszélünk, a meder mélysége mindenhol legalább 2, 5 méter, de sok helyen eléri a 10 méteres mélységet is, amelyben könnyen kialakulhatnak különböző forgók és örvények. Nem hiába szabályozza miniszteri rendelet, hogy hol szabad fürödni, és hol nem" – hívta fel a figyelmet. Az alezredes szerint a leggyakrabban ugrásra kiválasztott híd a Szabadság híd, de arra nincs magyarázat, ennek mi lehet az oka. Idén június 30-án első alkalommal rendezik meg Budapesten a Duna átúszást, a Szabadság híd pesti hídfője és a Budapesti Műszaki Egyetem budai főépülete között, nagyjából 800 méteres szakaszon.
A program célja a termelők piaci helyzetének segítése mellett a helyi jellegzetes termékek – többek között kézműves termékek, élelmiszerek – megőrzése, felelevenítése. Ezt a célt a Magosfa Alapítvány települési információs táblák, prospektusok, internetes adatbázis és piacok segítségével próbálja elérni. A programhoz eddig több mint ötven helyi termelő csatlakozott. A Magosfa Alapítvány koordinálja a zöldúthoz kapcsolódó útvonalak – kerékpárút, erdei kerékpáros útvonalak – kijelölését, információs táblák kihelyezését, pihenők kialakítását. Elkészítették a zöldút honlapját is, amely folyamatosan tájékoztat a zöldutas eseményekről. Az alapítvány hosszú távú célja, hogy kialakuljon a zöldutat fenntartó és működtető közösség, amely rendszeres tevékenységének hatására néhány éven belül jól megformált turisztikai programcsomaggá, valamint a helyi lakosság nem motorizált közlekedését, kikapcsolódását, sportolását segítő útvonal-hálózattá fejlődjön a Duna-Ipoly Zöldút. A Duna-Ipoly Zöldutat 2006 szeptemberében, kétnapos kerékpártúra keretében adták át a kialakításában fontos szerepet játszó civil szervezetek.
40 cm legkisebb merülésssel
Eladó egy 2010-es évjáratú Beneteau Oceanis 34 típusú vitorlás. szalon+fürdő+ 3 kabin. yanmar motor, hideg-meleg víz, teljes értékű álló hűtő-fagyasztó, bimini, sprayhood, nagy vitorla és roll genua, elektromos horgonycsörlő, műszerezve (raymarine szél, mélység-sebesség-hőmérséklet, auto-pilot, chartplotter), Új Vetus orrsugár kormány
Egyéb szolgáltatás
+36203189812
4031
Debrecen
Kecskerágó utca 7/B
Szerviz, javítás
+36302066900
1134
Budapest
Váci út 47/b.
A Duna-Ipoly Zöldút a térségben már meglévő elemek (útvonalak, szolgáltatások, együttműködések, programok) összekapcsolásával jött létre, fejlesztését az aktív civil szervezetek, önkormányzatok és a lakosság különböző tevékenységeikkel segítik. Jelenleg a kezdeményezések összeszervezése, a zöldúthoz kapcsolódó elemek összegyűjtése van folyamatban. A Börzsönyvidék Alapítvány a helyi közösségek aktivizálásával, műhelymunkák, térségi beszélgetések szervezésével és egy, a Zöldutazás előnyeit és helyi jellegzetességeit bemutató kisfilm készítésével járult hozzá a zöldút megismertetéséhez, népszerűsítéséhez. Az Ipoly-menti Vállalkozók Klubja, mely az Alsó-Ipoly mente vállalkozóit fogja össze, szintén csatlakozott a programhoz, és elsősorban az információgyűjtésben, a kapcsolatok feltárásában, a népszerűsítésben és a rendezvények szervezésében vesz részt. A térség értékeinek összegyűjtését szolgálja a helyi termékek felmérését célzó Helyi termék – közös érték program, amelyet a Magosfa, Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány koordinál.
Két év alatt, rekordgyorsasággal épült fel az új "budapesti csoda", a Duna Aréna, amely elsőként a 17. FINA világbajnokság fő helyszíne volt. A komplexum két olimpiai méretű medencével rendelkezik, a versenymedence 3m mély, még a bemelegítő medence mélysége az igényeknek megfelelően állítható. A vizes világbajnokságon ideiglenes, külső lelátók használatával a Duna Aréna több mint 12 000 nézőt tudott befogadni. A modern és minden igényt kielégítő komplexum az összes vízi sportág méltó otthona lett, így a 35. LEN Európa Bajnokság alkalmával az úszó, szinkronúszó és a műugró versenyeket is itt rendezzük meg. Ebben a nagyszerű Arénában állnak majd rajthoz az európai kontinens legjobb sportolói. Bízunk benne, hogy alig pár hónappal a 2020-as Olimpiát megelőzően a hazai szurkolók hasonló hangulatot teremtenek majd a világ egyik legmodernebb úszókomplexumában, mint ahogy azt tették 2017-ben a Duna Arénában!
Ezután több zöldutas rendezvény is zajlott a térségben: helyi termékes vásárok és hozzájuk kötődő kerékpártúrák (Királyréti Erdei Vasút Napja - Nagymaros, Királyrét – május 5., Málna Fesztivál - Kismaros - július 14-15, Misztrál Fesztivál – Nagymaros, július 21-22., Váci Világi Vigalom – júlus 28-29. Helyi termék piac minden hó harmadik szombatján – Kemence, stb). Forrás: Magyar Turizmus Zrt. További ajánlatok:
- Duna mélysége budapest airport
- Duna mélysége budapest live
- Mini akvárium szett table