Harminc híres és kevésbé ismert ember mesél rólunk vicces, és komoly történeteket, de a kritika sem marad ki. Nyáron lesz a premier, és az érdekessége, mi nem szerepelünk benne. A saját rendezésű filmről még nem tettünk le, ez több mint 20 éve rajta van a listánkon. Ez ügyben sem ígérünk semmit, de azt betartjuk. A sok elfoglaltság mellett hogy jut idő a családra? Ricsipí: Általában ünnepnapokon és hét végén dolgozunk, ez nem családbarát, de hétköznap igyekszünk bepótolni a kimaradt dolgokat. Szeretteink megszokták az extrém időbeosztásunkat. Véletlenül sem szeretnénk bevonni őket a munkánkba, elég, ha mi nem vagyunk otthon az év nagy részében. Volt valaha egymás között, vagy a szakmán belül konfliktusuk? Ricsipí: Az Animal Cannibalsen belül csak szakmai vitáink vannak, és azokat sem hagyjuk elfajulni. A szakma összes szereplőjéhez pozitívan állunk, de nem szeretjük mindenki munkásságát. Ettől függetlenül igyekszünk mindenkivel jóban lenni. Az más kérdés, mások hasonlóan gondolkoznak-e vagy sem.
Animal cannibals budapest nyáron dalszöveg 2
A szomorkás szerzemények azonban nagyon jó képet adnak a városról, miközben annak nem csak a legjobb oldalát mutatják. Ha az ember hallgatja ezeket a dalokat és itt él, újra és újra talál bennük olyan jeleneteket, melyekkel már biztosan találkozott. Akkezdet Phiai - Budapesmód
Nekem az előző dalokhoz hasonlóan nyers, szókimondó, nem szépít semmit, de Budapest is pont ilyen, minek cifrázni. Emil Rulez! - Hello tourist
Budapesti városnézés egy baromi vicces idegenvezetővel. Tipikus turistalátványosságok felsorolása, amiket a külföldiek végigfotóznak, pedig annyi más is van itt. PASO - Budapest
Ez a dal kell csak, meg egy nyári nap, pár csíkos napernyő, hekk, sör és a Római-part. Semmi más. Belga - Kalauz
A Belga nem éppen finomkodó Kalauz és Kalauz 2 című dalai Budapest egy igen kényes témáját feszegetik: a BKV-t és az ellenőröket. Van bennük egy rakat igazság, meg egy csomó káromkodás. Ludditák - Budapest
Nahát, megint egy Buppa! Egyébként ez a dal is olyan, mint a Budapest nyáron, a város minden kis hülyesége benne van.
- Kémény- és klímatechnika | Kéménybélelés, kéményfelújítás, fémkémény szerelés, gyűjtőkémény kiváltása, termofor kémény felújítás, klímaberendezések telepítése, klímaberendezések karbantartása, légtechnika szerelése
- Lidl vasárnapi nyitvatartás miskolc budapest
- Animal cannibals budapest nyáron dalszöveg show
[refrén]
Budapest nyáron sokkal szabadabb
[Ricsipí]
Otthonról kocc, lift le, irány az utca. Vár a pesti plató, meg a budai bucka. Nem kell tatyó, idén ciki a szandál. Együnk egy fagyit az Oktogonnál! Majd láb a nyakba, csak úgy hanyagba',
Nem csalódunk soha a magyar csajba',
Csupa komoly alváz, csupa formás airbag. Szólok még pár havernek. Tali a Nyugatinál, a forgó óránál. Az enyhén bubis jobb a szódánál. Pisi szag van a minden híd lábánál. Hé, nincs nálam geppa! Várjá' má'! Nem para, ha nincs nálad kanyi se, mert
Sok a tér, sok a park meg sok itt a kert. És az openair partikhoz nem kell kápé. Ingyen van a BKV! Jééé…
[MC Gőz]
Ha itt van a nyár, akkor olvad a beton. Tele van a balatoni vonatnál a peron. Fordulok vissza, maradok Pesten,
Ha kosarazok egész nap, marad is cash-em. Gőzölög a levegő a Délinél,
De metróban lehűt majd a menetszél. Megsülök az utcán így félmeszkóban. Az meg hogy bírja bőrgatyában, kígyós veszkóban? Felfújjuk a kúton a kismedencét,
Ha ketten beleülünk akkor pont nem megy szét.
Bárcsak lenne egy folytatása a számnak, amiben Kefir és Szamóca tanácsokat adnának abban is, mégis hogyan fékezzük meg ezeket a vágyainkat. Miért, mondd, miért tiltják meg, hogy együtt legyünk? Tudjuk azt, hogy vétkezünk, és mégis itt vagyunk. Annyi mindent mondhatnánk és mégis hallgatunk. Viszont megfogadtuk, hogy többé nem lehet,
De kell csak még egy percnyi tiltott élvezet. Hooligans – Királylány
Ha most kéne koncertezniük, bajban lennének, ha erre a slágerre kerülne a sor. Ez a dal (pontosabban az egyik sora) a koronavírus kontextusába helyezve kissé hasonlít az 1995-ös Vírus című filmmel kapcsolatos érzéseinkhez. Szeretjük, és mivel jól tudjuk, hogy egy globális járvány idején tilos belekezdeni saját magunk érdekében, még jobban hívogat, hogy megnézzük. Persze tudjuk, hogy nem tenne jót a lelkünknek. Engem is elkapott ez a szörnyű járvány. Zorán ft. Bródy János – Ne várd a májust
Még nem tudjuk, hogy mi lesz májusban, de Zorán és Bródy János szerint ne számítsunk semmi jóra. Lehet, hogy tudták, ebben a hónapban fog csúcsosodni a járvány?
Animal cannibals budapest nyáron dalszöveg full
Ricsipí: Eriknek még aznap megköszöntük. Kis pontok vagyunk ahhoz, hogy egy hollywoodi színésznővel összehaverkodhassunk vagy levelezzünk. Ráadásul Kate nem használja a közösségi oldalakat, így szinte lehetetlen vele összefutni az online térben. Eriken keresztül üzentünk neki: hálásak vagyunk, amiért megtanulta a dalunkat. Elküldtünk neki egy videót is, amelyen az egyik fellépésünkön több százan üvöltik a Yozsefvárost, de úgy néz ki, ebben a sztoriban nincs több. Az biztos, ez volt a hazai könnyűzene legnagyobb dobása Amerikában az elmúlt években. Hogyan kerültek be egy japán rapkönyvbe? Qka MC: Jó pár hónappal ezelőtt keresett meg minket egy lelkes japán hölgy, hogy készítene egy könyvet a kelet-európai rapről. Feltett húsz kérdést, mi válaszoltunk. Angolul kommunikáltunk, de a könyv japánul jelent meg, bármi lehet benne, nekünk az "kínai". Nemrégiben egy japánnyelvű nemzetközi rapkönyvbe is bekerültek
Dokumentumfilmet forgattak a bandáról, saját mozira is készülnek? Qka MC: Az AC dokumentumfilmen az utolsó simításokat végzi a rendező Putz Attila, aki nagy fába vágta a fejszéjét.
A tehetségeket nemrég összeszedtük és besűrítettünk negyvenhármat egy közös dalba. Ez a Tarolnak az MC-k, amely nagy kedvence a hazai rapszcénának. Mennyire változott meg a műfaj a közösségi média előretörésével? Qka MC: A rap folyamatosan változik, és ez így jó. Ma bárki készíthet rapdalt videóklippel. A technika ott van a zsebben, mobiltelefon formájában. Már csak olyat kell alkotni, ami egyedi. Az internetnek és a közösségi médiának köszönhetően pár óra alatt ismert lehet bárki. De ez nem egyszerű, mert az, ha valami jó, mostanában kevés. A hatalmas kínálat miatt nehéz eljuttatni az új dalokat a közönséghez, ráadásul aznap másik hat dal találja meg a hallgatókat. A csoda ma már hamarabb elmúlik, mint három nap. Talán ezért is népszerű a retró. Nekünk is lesz idén még legalább két dalunk, amelyeket a napokban fejezünk be a stúdióban. Ricsi és Qka idén március 15-én pályafutása során először állami kitüntetést vehetett át, hiszen megkapták a Máté Péter-díjat, nagy volt a büszkeség / Fotó: Facebook
Platinalemezesek lettek
Az Animal Cannibals 1989-ben alakult, és 1990-ben született meg az első dala.
89-ben alakultunk, így ez a szám is kedves számunkra, és a technika is fejlődött annyit, hogy kiváló minőségben ennyi nóta is elférjen egy korongon. A két rapper az évtizedek elteltével mit sem változott, ugyanúgy szeretnek bolondozni / Fotó: RAS-Archív
Milyen érzés volt megkapni a Máté Péter-díjat? Qka MC: Több száz dalunk van, rengeteg videóklipünk, több ezer fellépést tudhatunk magunk mögött. Kaptunk már korábban arany- és platinalemezt, és fontos díjakat. Ám az állami elismerés minket is meglepett. Picit ijesztő, már olyan régen csináljuk, hogy megkerülhetetlenek vagyunk, ha a hazai rapről van szó. Másrészt örülünk neki, az államigazgatásban már nem csak olyanok dolgoznak, akiknek a komolyzene az egyetlen létező és díjazható műfaj. Jó lenne, ha minél több rapelőadó kaphatna ilyen kitüntetést, hiszen sokan vannak, akik szintén megérdemelnék. Kate McKinnon világhíresé tette a Yozsefvárost, hogy előadta egy amerikai show-ban, sikerült felvenni vele vagy az őt a dalra tanító sofőrrel a kapcsolatot?
Azért az talán vigasztal, hogy most mindenki ugyanezt csinálja, és nem maradunk ki semmiből, maximum egy pletykából. Ki emlékszik már arra, amikor reggel még volt értelme felöltözni, és dolgozni kellett menni? Neadjisten, tömegközlekedési eszközzel? Csak fekszem, és zsibbadok az ágyban,
Tetőtől talpig csíkos pizsamában,
Csak bambulok, és tuti, hogy ma nem kelek fel,
Hogy hány óra van, az most engem nem érdekel,
Hiszen vasárnap van, a napocska meg ragyog,
A hasamat süti, de én nem moccanok,
Csak tespedek, és semmire sem figyelek,
Azt hiszem, ma egész nap pihenek. Jó volt a hétfő, a kedd, a szerda meg a péntek,
A csütörtök, a szombat, de most vége van a hétnek,
Az ajtót bezárom, és nem bánom,
Ha elkerül ma minden barátom. Cserháti Zsuzsa – Boldogság, gyere haza
Az egyik klasszikus retró dal, ami minden bográcsozós, nosztalgiázós házibuliban felcsendül. A jelentése eddig kimerült a szerelmi bánat kategóriában, a mostani helyzet miatt azonban kénytelenek vagyunk átértékelni és új kontextusba helyezni: a nagyszülők és a család hiányára.
Animal Cannibals, MC Gőz, Buppa - Budapest nyáron
Ahogy itt van az első igazán nyári nap Pesten, azonnal beindul a fejemben ez a szám, mert teljesen így is van minden, ahogy a srácok mondják. Négyen, négyféleképpen, a kannibálok Buppával és MC Gőzzel kiegészülve. Welhello - Rakpart
Imádom a pesti rakpart mindegyik szakaszát, és a Wellhello is így lehet ezzel, ha már slágert csináltak a helyszínre építve. Lehetne szebb, meg menőbb, de egyelőre úgy kell szeretni, ahogy van. Tuti kis helyszín enyelgéshez, gondolkozáshoz, ábrándozáshoz, horgászáshoz, meg napozáshoz is. Kinek, mire kell. Kovács Erzsi - Pest megér egy estet
A Csinibaba miatt került elő ez a dal, melynek hiperromantikus pestéjszakai programleírása ma is tökéletesen megállja a helyét. Belga - Gyere kislány, gyere
Ez is a pesti éjszaka, csak egy kicsit másképp és máskor. A bulinegyed előtti időkben vagyunk, amikor még ment az ős-WestBalkán, bizony. Hobo Blues Band - Kőbánya Blues
Kőbányai lokálpatrióták, egyesüljetek! Ha valaki úgy reklámozza ezt a városrészt, mint Deák Bill Gyula, azonnal ott akarok élni, óvauuaóó.