A harmadik negyedév során is több használtautót írtak át idén, mint a tavalyi évben – derül ki a Weltauto háromnegyed éves elemzéséből. Ugyan összességében még tart a növekvő tendencia, intő jel lehet, hogy szeptemberben hirtelen visszaesés volt tapasztalható a használtautó piacon. A vásárlók a devizahitelek előtörlesztése, és a változó regisztrációs adó miatt láthatóan most kivárásra játszanak. Amennyiben a puszta számadatokat vesszük górcső alá, a harmadik negyedév ismét jobb eredményt hozott a használtautó piacon, mint a tavalyi. Ebben az időszakban 108. 411 autó talált új gazdára a 2010-es 107. 640 gépkocsival szemben, ami 0, 7 százalékos javulást jelent (771 db autó). Ezzel az eredménnyel az idei évről összességében elmondható, hogy a tavalyi évhez képest január és szeptember közötti időszakban 2, 1 százalékkal (+6. 531 db; 2011: 316. 964 db; 2010: 310. 433 db) több használtautót értékesítettek országszerte. Az év első kilenc hónapja során nőtt a használtautó kereskedőknél vásárolt gépkocsik száma, amíg 2010-ben 90.
Honda civic használt autó
Egyfelől azért, mert a megvett autóért a valós értéknél többet fizet. És többek között azért is: ha a tekert óra miatt elmulaszt egy nagy szervizt, mert azt hiszi, hogy még nincs itt az ideje, az sok százezres kiadást okozó motorhibához vezethet. Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság Az óra manipulálása forrásaink szerint megfelelő technikával csak néhány percig tartó és pár tízezer forintba kerülő – persze: illegális – művelet. Ha a hacker nem kellően felkészült, a számítógépből kiolvasható a manipuláció, de az esetek többségében nincs utólag nyoma a beavatkozásnak. Legfeljebb az autó állapotából és a szervizmúlt ismeretéből lehet következtetni az átverésre. A külföldről importált használt autók esetében azonban – becslések szerint csak az idén 160 ezer kocsit hoznak be – a futásteljesítmény még nehezebben kontrollálható. Ennek nehézségeiről sokat elárul: megpróbáltuk ellenőrizni a lapunk munkatársa előtt lebukott manipulált Volkswagent abban a franciaországi szervizben, ahol a szervizkönyve szerint utoljára átvizsgálták.
Az előző részben végig vettük a használt autó kereskedelem elindításához szükséges bejelentéseket. Ebben a részben (a teljesség igénye nélkül! ), a magyarországi és külföldi használt autó beszerzéseket nézzük át. Belföldi beszerzések
Belföldi magánszemélytől vásárolt használt gépjármű esetében a könyvelés bizonylata az adás-vételi szerződés. A magánszemély nem alanya az áfának, így a szerződésben feltüntetett vételár nem tartalmaz előre felszámított adót. Belföldi gazdasági társaságtól (egyéni vállalkozó) vásárolt használt gépjármű esetében a könyvelés bizonylata az eladó gazdasági társaság által kiállított számla. Amennyiben a használt gépjármű vásárlásról kiállított számla tartalmaz előzetesen felszámított áfát, akkor nem alkalmazhatjuk a különleges szabályokat, az általános szabályok szerint kell eljárni! A használt gépjármű vásárlásáról kiállított számla az alábbi esetekben nem tartalmaz előzetesen felszámított áfát, vagyis az értékesítésnél a különleges eljárás szabályait alkalmazhatjuk:
alanyi adómentes adóalanytól történő beszerzés esetében
olyan adóalanytól történő beszerzés esetében, amelynek a termékértékesítése az Áfa tv.
Chevrolet Lacetti
Ezüst
90 kW / 121 LE
Dízel
Végig vezetett szervízkönyves, Magyarországon vásárolt, valós kilóméterrel. Fél éves garanciával, friss műszakival,...
Mutass többet
Ön még nem rendelkezik előfizetéssel? library_books Tovább az előfizetéshez
Előfizetési csomagajánlataink:
További hasznos adózási információk
NE HAGYJA KI! Szakértőink
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől
Együttműködő partnereink
Használt autó honda
chevron_right
Kérdez a használtautó-kereskedő: közösségi beszerzés vagy sem? hourglass_empty
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt
2018. 08. 22., 12:35
Frissítve: 2018. 22., 10:01
Be kell-e fizetni az áfa összegét a beszerzési ár után Magyarországon, ha a használtautó-kereskedő Közösségen belül, magánszemélytől vásárol használt autót és itthon különbözeti áfa alá van bejelentve? – kérdezte az Adózóna olvasója. Dr. Verbai Tamás jogász, a HÍD Zrt. vezérigazgatója válaszolt. A kérdés konkrétan így szólt: "A használtautó-kereskedő Ausztriából és Németországból vásárol használt autót magánszemélytől. Itthon különbözeti áfa alá van bejelentve, pont a használtautó-kereskedés miatt. Kint nem fizeti meg a vásárlás után az áfát, mivel az eladó magánszemély volt. Behozza Magyarországra a megvásárolt autót és értékesíti itthon, magánszemélynek vagy cégnek. Én úgy tudom, hiába különbözeti adózással fizeti az adót itthon, ha magánszemélytől veszi Közösségen belül a használt autót, Magyarországon be kell fizetni az áfa összegét a beszerzési ár után.
517-ről 3. 849-re nőtt a hazánkba havonta behozott kocsik száma. Mint korábban beszámoltunk róla, a magas euró árfolyam mellett az autó export is erőteljes időszakát éli, havonta 800-1000 db gépkocsit visznek ki a határon túlra. Jellemző felvásárló piacnak számít Németország, ahová az egy év körüli, minőségi használtautókat szállítják, illetve célország Ukrajnai is, ahol az idősebb, olcsóbb autók a keresettek. Január 1-től változik a cégautó adó is, ami papíron sok adás-vételt hozhat, mivel várhatóan a kisebb cégek vezetői az autókat magántulajdonba írhatják át. Jelenleg a cégautó adóra vonatkozó 2009. február 1-je óta hatályos rendelkezés szerint kétféle adótétel létezik: 1600 cm3 hengerűrtartalomig 7000 Ft/hó, afölötti hengerűrtartalmú hajtómotorral ellátott személygépkocsi esetén pedig 15000 Ft/hó. A jövőben viszont akár 44. 000 Ft-ot is elérheti a havonta befizetendő díj, így a mostani gazdasági helyzetben a cégtulajdonosoknak meg kell fontolniuk, hogy vagy megszabadulnak cégautójuktól, vagy egy magánszemélyt jegyeztetnek be üzembentartóként.
Ha egy kereskedő közel egymillióért vesz egy autót és azon 200 ezer forint mértékű javítást csináltat meg, majd eladja másfél millióért, akkor az adóalapból nem vonhatja le a javításra elköltött mennyiséget. Nem a 300 ezres haszna után kell adóznia, hanem a vételi és eladási ár közötti differencia után. Ezért van az, hogy így trükköznek a használt autó kereskedők.
Autó: Tömegével verik át a magyar autósokat, aztán vállat vonnak - NOL.hu
Kérjük értékeljen minket... 0 of 5 - 0 votes Thank you for rating this article. Nagyon sok, közel milliárdos bukásra lehet számítani a költségvetésnél attól, hogy az országba behozott használt autók adásvételi szerződésénél nagyon sok hamisítás történik. Ezt a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete tette közzé. Nagyon divatossá vált sajnos az, hogy az autót árusítók nem cégként hozzák be az országba a gépjárművet, hanem magánszemélyként behozzák az országba, kirakják egy telephelyre, és amikor eladják, akkor hamisítanak hozzá egy adásvételi szerződést. Ez rendszerint a külföldi eladó és a magyar vevő közti megállapodást hamisítja meg. Ezt azért csinálják, hogy ne kelljen a környezetvédelmi termékdíjat megfizetniük, valamint az áfát és a nyereségadót, valamint az iparűzési adót. Ez körülbelül 100-300 ezer forint autónkénti kiesést jelent. Ezen események miatt nem csak az állam, de a vásárló is pórul jár, hiszen az egy éves kötelező szavatosságnak is annyi. A különbözeti áfa szabályozása az egyik oka annak, hogy létrejött a fekete-szürke kereskedelem.
- Használt autó
- LACKÓ AUTÓ | Szeged egyik legnagyobb autókereskedése
- Elliptikus tréner hasra
- Használt autó kereskedelem Debrecen - Arany Oldalak
- Sberbank nagykanizsa
- Használt autó honda
- Így trükköznek a használt autókereskedők
- Rádió készítés házilag
- Kérdez a használtautó-kereskedő: közösségi beszerzés vagy sem? - Adózóna.hu
2019. 07. 29. Talán korai messzemenő következtetéseket levonni, de érdekes tény, hogy amíg tavaly a második negyedévben 41 083 használtan importált gépkocsi kapott magyar rendszámot, addig idén már csak 39 814. Üröm az örömben, hogy az első negyedévben még ezerrel több, 39 336 autó jött külföldről az elmúlt évi első negyedévi darabszámhoz képest. Így a féléves végösszeg gyakorlatilag azonos lett. Az autóállományunk öregedése továbbra sem áll meg, hiszen a beérkezett 79 150 kocsi 60 százaléka, volt tíz évesnél öregebb, viszont a 2014 után gyártottak száma mindössze 10 546 volt. Ami az átírások számát illeti, továbbra is egyre több kocsi cserél gazdát: a tavaly előtti 329 ezer után az elmúlt év első felében 389 ezer, idén júniusig pedig 393 ezer autó került új családhoz. Érdekes, hogy mind a hazai átírások, mind az importált használt modellek listáját az Opel Astra vezeti. A nagycsaládos támogatásra várt a piac
Ha már szóba került a család, Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója úgy véli, hogy a használt autók piacát is befolyásolhatta a nagycsaládos autóvásárlási támogatás, hiszen júniusban több mint 2 ezerrel 12 069-re csökkent májushoz képest a használtimport teljesítménye, ugyanakkor az átírások száma is a májusi 70 ezerről 65 ezer alá esett.
- Szomszédok 291 rész
- Nokia 6 használt
- Ht rendszerező doboz