Az ügyintézést meggyorsíthatja, ha az adott ügyhöz kapcsolódó valamennyi dokumentumot szolgáltatási igénybejelentéssel egyidejűleg megküldi Társaságunknak. Az alábbi felsorolásból megtudhatja, hogy egyes szolgáltatásaink igénylésekor milyen dokumentumokat kell mindenképpen megküldenie Biztosítónkhoz. Kártérítés
Közlekedési baleset
Forgalmi engedély másolata
Baleseti bejelentő
Baleset részletes leírása
Rendőrségi igazolás
Kárfelvételi jegyzőkönyv
Javítási számla/árkalkuláció
Biztosító elutasító levele
Kátyúkár
Az esemény idejének, pontos helyének /kerület, út, tér, házszám stb. / ismertetése
Milyen körülmények között, mi történt. Sérülés, kár mértéke (javítási kalkuláció vagy javítási számla)
a gépjármű forgalmi engedélyének másolata
A káreseményt, illetve annak bekövetkezését helyszínen észlelő tanuk adatait (név, lakcím).
Kátyúkár bejelentő lap band
üzemeltetési körébe tartozó főúton történt, akkor, az illetékes kerületi önkormányzat, illetve polgármesteri hivatal műszaki osztályához lehet benyújtani kárigényt. Vidéken aszerint, hogy mely illetékesség alatt történet a káresemény, azaz ki az út kezelője; az illetékes település önkormányzatánál vagy megyei közútkezelőnél kell a kárigényt benyújtani. Autópálya útburkolati hibájából keletkezett károk esetén az Állami Autópálya Kezelő Zrt-nél lehet a kárigényt benyújtani. Cím: 1134 Budapest, Váci út 45. B. épület Telefon: Tel: 436-8200
Oldal tetejére Vasút és villamossín üzemeltető illetékessége
A villamos sínpályát Budapesten a BKV üzemelteti, így az autók által járható villamos sínek között, illetve annak környezetében bekövetkezett kátyú okozta kár esetén a BKV az illetékes. Az utakat keresztező vasúti sinektől környezetében a MÁV az illetékes üzemeltető. Forrás: FKF, Magyar Közút zRt, ÁAK zRt. Bezár
Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság
cím: 6000 Kecskemét, Bocskai u. 5.
központi telefonszám: (76) 819-360
központi fax: (76) 481-572
központi e-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük.
Ki fizeti a kátyúkárt? - Közlekedésbiztonság
Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Baranya Megyei Igazgatóság
cím: 7623 Pécs, Köztársaság tér 5.
központi telefon: 72/819-350
központi fax: 72/819-359
e-mail:
Békés Megyei Igazgatóság
cím: 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 7-9.
központi telefon: 66/819-370
központi fax: (66) 620-649
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság
cím: 3529 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 173.
központi telefon: 46/819-380
központi fax: (46) 344-692
Csongrád Megyei Igazgatóság
cím: 6721 Szeged, Juhász Gyula u. 9.
központi telefon: 62/819-390
központi fax: 62/819-399
Fejér Megyei Igazgatóság
cím: 8000 Székesfehérvár, Berényi út 13.
központi telefon: 22/819-400
központi fax: 22/819-409
Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság
cím: 9022 Győr, Batthyány tér 8.
központi telefon: 96/819-410
központi fax: 96/819-419
Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság
cím: 4025 Debrecen, Barna u. 15.
központi telefon: 52/819-420
központi fax: 52/819-429
Heves Megyei Igazgatóság
cím: 3300 Eger, Deák Ferenc u. 49.
központi telefon: 36/819-430
központi fax: 36/819-439
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság
cím: 5000 Szolnok, Petőfi Sándor u.
Szezonja van a kátyú-baleseteknek | Autoszektor
Most okozzák a kátyúk a legtöbb balesetet - Az én pénzem
- Székesfehérvár Belvárosi I. István Középiskola Hunyadi Mátyás Tagintézménye – Kézikönyvünk.hu
- Kicsi kocsi bout de chou
- Most okozzák a kátyúk a legtöbb balesetet - Az én pénzem
- Y cső idom
- Marie Force: Végzetes igazság
- Ikea Norden asztal - Étkezőasztalok - árak, akciók, vásárlás olcsón - Vatera.hu
- Az alkmaar website
- Kátyúkár bejelentő lắp đặt
- Lap
- Nike air max 720 női
- Útkezelő Szervezet - Győr - Gyakran Ismételt Kérdések