Hónapok óta cikkezünk a szankciókról, amelyekkel az Egyesült Államok a Huaweit sújtja, de a felhasználók most először érezhetik, mit is jelent ez pontosan. A kínai gyártó bemutatta a legújabb okostelefonjait, amelyek hiába kiváló készülékek, Európában nem sok értelme van őket megvásárolni. A Huawei múlt hét csütörtökön mutatta be hivatalosan a Mate 30, Mate 30 Pro és Mate 30 Porsche Design okostelefonokat, amik hardver és fotós szempontból kétségtelenül remek készülékek, de szoftveres oldalon akadnak olyan hiányosságok, ami sok felhasználót tántoríthat el a vásárlástól. Ezzel a kínai gyártó is tisztában van, amit alátámaszt, hogy a bemutatón az árak mellett nem közöltek pontos európai megjelenési dátumot, az előrendeléssel kapcsolatban sincsenek információk, sőt a Tech2 információ szerint Magyarországon például nem is várható, hogy a készülékek forgalomba kerülnek. Androidos telefon Google-alkalmazások nélkül
Konkrétan arról van szó, hogy a telefonokon hiába fut az Android 10 nyílt forráskódján alapuló EMUI 10 kezelőfelület, egyik készülékre sem kerülhetnek fel az olyan licencalapú szoftverek, mint a Gmail, a Google Térkép, a YouTube vagy éppen a Play Áruház – utóbbi a legfontosabb, hiszen enélkül nem férünk hozzá az évek óta használt alkalmazásaink jelentős részéhez.
Legjobb huawei telefon 2019 3
A SuperSensing Cine kamera duál főkamerás rendszerével a felhasználók lélegzetelállító felvételeket készíthetnek. A Cine lencse 1/1, 54 hüvelykes szenzora különleges, ISO 51200 fényérzékenységének köszönhetően a felhasználó a HUAWEI Mate 30 Pro-val akár 4K/60fps minőségben videózhat, a kamera teljesítménye pedig ultralassításban elérheti az akár a 7680 fps-t sebességet is. A készülék kettős főkamera-rendszerének második tagja az 1/1, 7 hüvelyk méretű SuperSensing lencse, amely negyven százalékkal több fényt fog be elődjéhez képest, így ISO 409600 fényérzékenységével alacsony fényviszonyok közt is lenyűgöző minőségű képek készítésére alkalmas. A 8 MP-es telefotó kamera háromszoros optikai-, ötszörös hibrid-, valamint harmincszoros digitális zoomot kapott. A gyártó a szelfik szerelmeseinek is kedvezett a HUAWEI Mate 30 Pro megalkotásakor: az előlapi 3D-s mélységérzékelő kamera pro-bokeh effekteket biztosít, így pontos mélységinformációkkal látja el a készüléket a jó minőségű portrék készítéséhez.
A kameraképességek terén is kiemelkedő okostelefon-család legújabb, azonos nevet viselő modellje elődjéhez képest szintet lépett az éjszakai felvételek készítése terén. A gyártó az új P30 Pro-t éjszakai szelfi móddal látta el. A magas érzékenységű portréalgoritmusnak köszönhetően a készülék az előlapi kamera éjszakai használata során képes egyszerre szépíteni és természetes hatásúvá tenni az arcot, valamint fényelni is a fotókat. Az új P30 Pro csökkenti az alany mögötti fényforrások intenzitását és kiemeli a háttér sötét részeit, azok túlexponálása nélkül. A készülék szuper érzékeny (ISO 409600) hátlapi quad kamerarendszere tiszta és tűéles felvételeket készít gyér fényviszonyok között is, valamint a telefon rejtett zoom lencséinek köszönhetően nincs szükség további külső eszközre ahhoz, hogy a felhasználó közelebb hozza a kamerához a fotó vagy videó alanyát. Hirdetés
A Huawei új készülékében a mesterséges intelligencia segítségével továbbfejlődtek a videó funkciók is. A Huawei Vlog AI szerkesztési mód támogatja a sajátkezű tartalomgyártást, így a felhasználó egy kattintással készíthet zenés klipeket a telefon galériájában található képekből és videó részletekből.
München, 2019. szeptember 19. – A Huawei Technologies bemutatta HUAWEI Mate 30 zászlóshajó sorozatának készülékeit. A csúcsszéria modelljeit Kirin 990 5G-képes chipkészlettel, a fotózás és videózás élményét új szintre emelő Supersensing Cine kamerával, valamint egyedi OLED Huawei Horizon kijelzővel is felszerelte a gyártó. A HUAWEI Mate 30 Pro forradalmi négykamerás rendszere a 4K-s felbontású és lassított felvételek készítésében is újat nyújt elődjéhez képest. A készülék megjelenése nemcsak a kör alakú kamera elhelyezés miatt különleges: a Huawei a hagyományos oldalsó, hangerőszabályzó gombokat láthatatlan virtuális kialakításúakra cserélte. A gyártó további két újdonságot is bemutatott, a HUAWEI WATCH GT 2 okosórát és a HUAWEI FreeBuds 3 fülhallgatót, utóbbi idén novemberben érkezik az európai piacra. HUAWEI Mate 30 Pro – nagyon tud
A gyártó legújabb csúcskészüléke minden eddiginél fejlettebb fotózási és videózási képességekkel rendelkezik. A HUAWEI Mate 30 Pro forradalmi, halo ("glória") elrendezésű négykamerás rendszere egy 40 MP-es Cine kamerából, egy 40 MP-es SuperSensing kamerából, egy 8 MP-es telefotó kamerából, valamint egy 3D mélységérzékelő kamerából (Depth Sensing Camera) áll.
- Chrome jobb alsó sarok reklám video
- Éjjel nappal budapest online sorozat
- Legjobb huawei telefon 2019 price
- Új mobil a Huawei-től - Hír - Computerworld
- Megérkezett a Huawei legújabb okostelefon-családja, a HUAWEI Mate 30 széria 5G chipet, négykamerás, futurisztikus kialakítást kaptak az új készülékek
- Rossmann női parfümök
- Különösen veszélyes (Barely Lethal) | Online-filmek.me Filmek, Sorozatok, teljes film adatlapok magyarul
- Legújabb huawei telefon 2013 relatif
0 jelfeldolgozó processzornak köszönhetően a HUAWEI Mate 30 kitűnő minőségű képek és videók készítését teszi lehetővé a tulajdonosa számára. A 6, 62 hüvelykes – a HUAWEI Mate 30 Pro-hoz hasonlóan - vékony kávájú kijelző tetején ultrakeskeny notch kapott helyet, ezzel maximálva a képernyő méretét. Felhasználói élmény újragondolva
A Dark mode funkciónak köszönhetően a készülékeken az éjszakai olvasás sem terheli a felhasználó szemeit. A HUAWEI Mate 30 széria okostelefonjainak forradalmi kijelző-megoldása, hogy a hagyományos, gombos hangerő-szabályozás helyét átvették a képernyő oldalába épített szenzorok. Az Intuitive Side-touch Interaction funkciónak köszönhetően a felhasználók kényelmesen, a kijelző bármelyik oldalán elhelyezhetik a virtuális hangerőszabályzókat attól függően, hogy jobb- vagy balkezesek. A Multi Screen Collaboration funkció az adatátvitel során van a felhasználók segítségére: az alkalmazás lehetővé teszi az fájlok áthelyezését és több kijelző együttes használatát Huawei eszközök között.
A Google-alkalmazások hiányáról a Huawei múlt heti bemutatóján és a sajtónak kiküldött közleményekben szó sem esett, de Richard Yu a rendezvényen nagyon röviden kitért arra, hogy a telefonokon nem használhatják a Google Mobile Servicest (a fenti megoldással ez telepíthető a telefonra), helyette a saját fejlesztésű HMS Core fut a telefonokon, és a jövőben rengeteget költenek majd arra, hogy minél több alkalmazás elérhető legyen ezen a rendszeren, így a saját alkalmazás-áruházukban is. Richard Yu és a Mate 30 készülékek. Fotó: Christof STACHE / AFP
Yu ugyanakkor azt elfelejtette hozzátenni, hogy ez pontosan mit jelent: nemcsak azt, hogy nincsenek Google-alkalmazások a telefonon, de mindeközben egyáltalán nincs lehetőség arra, hogy legálisan és biztonságosan telepítsük őket, továbbá arra is minimális az esély, hogy a keresőóriás alkalmazásai felbukkanjanak a Huawei AppGallery nevű alkalmazásboltjában. Utóbbi lehetőségről azt is érdemes tudni, hogy hiába található meg benne közel 50 000 alkalmazás már most, és hiába fektet a Huawei rengeteg pénzt abba, hogy az áruház szép lassan megteljen applikációkkal, így is évekbe telhet, mire az AppGallery akár csak megközelíti a Play Áruház felhozatalát.