Lencsét enni az év első napján kötelező: nehogy már pont a saját szerencsénket pénecoljuk el. Ha mégsem hozná meg a várva várt bőséget és gazdagságot, legalább nem mi leszünk a hunyók. A néphagyomány szerint a lencse a szaporaságot, a termékenységet, bőséget, jólétet, a sok pénzt, a szerencsét jelképezi. Így az esztendő első napját minimum egy tál lencsével érdemes kezdeni. Ha esetleg a lottó ötöst mégsem vonzaná be, a minimál program, hogyha bekanalazzuk, legalább egész évben jut étel az asztalunkra. Emelhetjük a tétet malacsülttel – betúrja a szerencsét -, viszont több mint kockázatos ilyenkor szárnyasokat csipegetni, mert azok elkaparják a szerencsénket. Ezt a bőség dolgot már az ókoriak is pedzegették: a rómaiak lencsét tettek a halottaik mellé, hogy ne szűkölködjenek odaát. Manapság meg előszeretettel eszik újévkor az olaszok a töltött disznólábat lencsével, hogy evilági esélyeiket növeljék. Nem mellesleg az egyiptomi fáraók piramisában is találtak lencsére utaló ábrázolásokat. © null
A lencse az egyik legrégebbi kultúrnövény.
Lencse főzési ideje na
Lencsés receptek szerzőinktől:
Gránátalmás lencsesaláta kelkáposztával Lencse-hajdina saláta Rukkolás, citromos lencsesaláta Kókusztejes vörös lencse curry Lencsesültek, vega fasírtok Vörös lencse leves csicseriborsóval, korianderrel És egy igazi "másnapos" lencseétel - Korhelyleves vöröslencsével
Szerzőnk, Herczgeg Gabriella blogján (Flatcat) pedig mégtöbb izgalmas lencsés ételt receptjét megtaláljátok (lsd. gránátalmás lencsesaláta gránátalmás pezsgővel)
Virtuálisan ilyen finomságokkal koccintunk veletek. Köszönjük, hogy hűséges olvasóink vagytok, és nagyon szép új évet kívánunk nektek! A 100fok Csapata
Több mint 10 ezer éve ismeri az emberiség, és úgy 8 ezer éve termeszti is rendesen. Származása, fő termőterülete a Közel-Keletre tehető. Bár az egész világon ismert növény, máig is ebben a térségben fogyasztják belőle a legtöbbet. Hippokratész az ókorban gyógynövényként is számon tartotta. Nemhiába, hiszen bizonyított, hogy nagyon jó hatással van a májra, eltávolítja a méreganyagokat és segít lebontani a zsírokat. Úgy, hogy nem szerencsétlen ötlet bármikor máskor is a fazékba segíteni az év során. Magas az A- és B1 vitamin, a folsav tartalma, nagy mennyiségben megtalálható benne foszfor, kalcium, magnézium és vas. Fehérjetartalma is sokkal magasabb, mint a húsféléknek. Így vegáknak felér egy jó adag bifsztekkel. A szegények kaviárjaként is szokták emlegetni a lencsét. Az apróbb szemű zöldre – ami valójában inkább szürkés -, a franciák híres Puy -i termésére viszont éppen, hogy azt mondják, a lencsék kaviárja. A Közép-Franciaország Auvergne régiójához tartozó Velay völgyében óriási kultusza van ennek a fajtának.
Ecet helyett használjunk citromlevelet vagy balzsamecetet, sokkal selymesebb ízt érhetünk ereti a tejfölt, tejszínt és a majonézt is. © aréna2000
A lencse ízét nagyon jól kihangsúlyozza egy kevés mustár, valamint remek párosítás hozzá bármilyen füstölt hústermék. Főzeléket vagy levest készítve a végeredmény még ízesebb lesz, ha valamilyen füstölt hús főzőlevében fő a lencséilveszterkor különösen ajánlott a füstölt csülök, de az egyszerű füstölt kolbász is megteszi. A szokásos főzeléken kívül készíthetünk belőle köretet, akár vegyesen rizzsel is, nemcsak finom, de mutatós is. A libanoni konyha kedvenc körete éppenséggel a lencsés, sáfrányos rizs. A lencsepástétom jól fűszerezve friss és pirítós kenyérrel is egyaránt finom. Salátaként magában és kísérőnek is kiváló vitamin és energiaforrás. A lencsefasírt pedig nemcsak vegetáriánus kedvenc lehet. A receptek előtt még egy szerencsehozó tipp: a lencsét mindig az óramutató járásának megfelelően, balról jobbra keverjük. Állítólag, ha elvétjük, balszerencsét hozhatunk a fejünkre.
Kipróbáltuk és bejött! Így kell főzni, és többé nem kínozza meg a beleidet se a bab, se a lencse - Blikk Rúzs
Honnan ered és mit jelent az újévi lencseevés hagyománya? Beáztassuk e a lencsét főzés előtt? A sót a főzés elején vagy csak a legvégén adjuk hozzá a főzővízhez? Mindenre igyekszünk választ adni még gyorsan, az év vége előtt, hogy ne az újévi lencsén múljon a 2014-es évünk sikere. A néphagyomány szerint érdemes az újév első napján lencsét enni, ha bőséget, gazdagságot szeretnénk az elkövetkezendő esztendőre. Az apró szemek a pénzt jelképezik, és nemcsak a lencse, de a bab, borsó, vagy más apró szemes termény fogyasztása is hasonló jóságokat ígér a babona szerint. Tápanyag- és vitamintartalma A hagyományok követésén túl is érdemes a lencsét fogyasztani, és nem csak az újév első napján. Igen gazdag tápanyagokban, még a hüvelyesek közül is kiemelkedik magas, 25-28%-os fehérjetartalmá val, melynek aminosav összetétele is kedvezőbb számunkra és emésztése is kevésbé megterhelő, mint például a babaé vagy borsóé. Bár igen magas a szénhidrát tartalma, 50-60%, melynek túlnyomó többsége keményítő, glikémiás indexe alacsony, azaz a szénhidrát optimálisan, lassan szívódik fel csak belőle a fogyasztása után.
- Kipróbáltuk és bejött! Így kell főzni, és többé nem kínozza meg a beleidet se a bab, se a lencse - Blikk Rúzs
- Olcsó járatok innen Budapest ide Miami már 52 892 Ft áron - Jetcost
- Biznis ideje
- Lencse főzési idée cadeau original
- Hallgato neptun elte hu
- Ideje krecenje
- A fűszeres győr teljes film magyarul
Lencse főzési ideje sa
Tippek, trükkök, fortélyok
Ha az első forrás után leöntjük a vizet a lencséről, az érzékenyebbeknél sem okoz puffadást a lencsés étel. A lencsés fogásokat csak akkor sózzuk és ízesítsük, ha már elkészültek, mivel a só és a savanyú ízesítők meghosszabbíthatják a főzési időt, nehezebben puhul meg. A lencsét, függetlenül attól, hogy a biztonság kedvéért beáztattuk-e pár órára főzés előtt, vagy sem, mindig hideg vízben tegyük fel főni. Így jobban meg tudja magát szívni nedvességgel. Soha ne forraljuk huzamosabb ideig nagy lángon abban a reményben, hogy hamarabb megpuhul. Egyrészt ez nem igaz, másfelől pedig szétnyílnak a lencseszemek, ami tálaláskor nem igazán gusztusos látvány. Ha lencsét vásárolunk, bármilyen meglepő is, de a kisebb szeműt válasszuk. Ez a finomabb, mivel az ízanyagok főképpen a lencse héjában találhatóak, így az apró szemekben ez arányaiban jobban érvényesül. A lencséhez a legtöbb zöldfűszer – rozmaring, kakukkfű, bazsalikom, tárkony, petrezselyem, babérlevél – nagyon jól harmonizál.
A lencsef�zel�k nagyon finom lesz, ha a m�r elk�sz�l �telbe reszelt ecetes torm�t tesz�nk. Egzotikus �zt k�lcs�n�z a lencsef�zel�knek, ha azt nat�r k�kusztej jel �s gyenge curry porral �zes�tj�k. A lencs�t csak akkor �ztassuk, ha nagyon sz�raz �s kem�ny. Az �ztat�s t 6-10 �r�val a f�z�s el�tt kezdj�k. Nem kell nagyon sok v�z, el�g, ha �pp fedi a szemeket. A fel nem sz�vott vizet ne haszn�ljuk fel a f�z�shez, �nts�k ki. Sokan �gy tartj�k, hogy a lencs�t be kell �ztatni f�z�s el�tt. Azonban �gy 'ledobja a ruh�j�t' - azaz kib�jik a h�j�b�l - �s kev�sb� lesz eszt�tikus. Nem kell sokkal tov�bb f�zni �ztat�s n�lk�l sem, azonban sokkal gusztusosabb, �tv�gygerjeszt� bb v�geredm�nyt kapunk. F�z�si ideje kukt�ban (forr�s�t�l, azaz a s�pol�st�l sz�m�tva): 15 perc. A lencse megtartja eredeti vil�gos sz�n�t, ha a f�z�v�z �be egy-k�t nyers krumplit tesz�nk. A babot, bors�t, lencs�t �tvizsg�l�s ut�n t�bb v�zben mossuk meg, annyi langyos v�zben tegy�k fel f�ni, hogy a v�z ellepje. R�gi babot, �reg lencs�t, bors�t is puh�ra f�zhet�nk, ha a szok�sosn�l j�val tov�bb �ztatjuk be, �s a f�z�v�zbe egy k�v�s kan�l sz�dabikarb�n�t tesz�nk.
2000 éve dédelgetik arrafelé, és vegyszermentesen nevelgetik sajátos mikroklímájukban a vulkanikus talajukon, ami különleges, diós, minerális ízt ad neki. Minden év július vége és szeptember közepe között betakarítási lázban ég az egész vidék. Csak csöndben jegyezzük meg, hogy van a franciáknak még rózsaszín lencséjük is. Sose találnák ki, hol: a pezsgőjéről híres Champagne vidékén. Sorolhatnánk még bőven a bőséghozó-féléket, mert lencséből több száz fajta létezik - csak Indiában 50 félét különböztetnek meg. Idehaza legismertebb a barna, a sárga és a zöld lencse, de egyre népszerűbb a vörös lencse is. Ez utóbbinak jóval rövidebb a főzési ideje, mint a lencsecsalád többi tagjáé, és előzetes áztatást sem igényel. A hüvelyesek nehezen emészthetők hírében állnak, ám a lencse a kivétel: sokkal könnyebben emészthető, mint a bab vagy a borsó. Aki pedig arra gondol, hogy lencselevest és főzeléket felváltva enni kicsit unalmas, annak bátran állíthatjuk: a lencse igazán sokféléképpen és változatosan elkészíthető alapanyag.