No, a motorja és a váltója biztosan nem. A Renault-tól származó 1, 9 literes dízel 129 lóerőt ad le, maximális nyomatéka pedig 300 Nm. Ezek az értékek nem olyan rosszak, de ne várjunk nagy csodát, a legnagyobb élményt akkor nyújtja az autó, amikor az üresben felpörgetett motor a hosszanti beépítés miatt megmozdítja oldalra a karosszériát. Akkor úgy érezni, ki tudná fordítani a világot a sarkából. Akkor még azt is elfelejti az ember, hogy hidegen úgy csetteg, hogy az már fájdalmas és melegen is alaposan elmarad a kellemestől mind a hangerő, mind a hangszín tekintetében. Nem szimfóniát játszik a dízelmotor
Az autó mozgatására viszont teljesen alkalmas, ha megszoktuk azt, hogy a használható fordulatszám-tartomány elég szűk. A motor 1200 és 4000 közötti fordulaton van elemében. Ez alatt kicsit tohonya, fölötte pedig nem érezhető jelentős sebességnövekedés, ezért aztán kár kitaposni a belét. Inkább a váltóval kell szorgalmasan dolgozni, ami nem mindig örömteli tevékenység. Hosszú úton, karcosan kapcsolható, különösen az egyes és kettes fokozat között kell vele küzdeni.
Suzuki grand vitara hibák 2016
A kívül-belül megújult Suzuki Grand Vitarának szinte minden verzióját kipróbáltuk, csak, hogy teljes legyen a kép. Ötajtósként és dízelmotorral tetszett leginkább. Terepre is remek. Sok-sok kép, videó! Megmondom őszintén, a Suzuki Vitara (1989-től) vagy Grand Vitara (1998-tól) régebben számomra kvázi nem létezett. Azaz tudtam, hogy van, és ennyi. Eléggé, hogy finoman fogalmazzak, semmilyen dobozforma, bár állítólag jó kis terepképességek, meg olcsó fenntarthatóság, egyszerű kezelhetőség is jellemezte. Aztán nem is olyan rég megújult, s a mindent ütő Swift farvizén magyar vizekre is beevezett. Na ja, nem lehet minden Suzuki a miénk - a Vitara sosem volt az, ezután sem lesz. Japán autó ő a márka, a dizájn felfrissülését tökéletesen reprezentálandó, hogy ideje másképp gondolni a Suzukira, hogy suzukisnak lenni nem egyenlő egy lesajnált, csóringer, szürke, persze racionálisan szürke állampolgári léttel. Szóval Grand Vitara. Újhullámos, divatos. Szabadidőautó a javából. Összkerékhajtással.
- Szállás balatonfüred környékén
- Suzuki grand vitara hibák sale
- Samsung galaxy s6 ár
- A mi japán autónk - Suzuki Grand Vitara tripla teszt
A Renault-tól származó 1, 9-es dízel átlagosan fogyasztott, ha nem közlekedünk a városban, 8 liter körül járt, Budapesten közlekedve 8, 8 liter lett a vége. Ez sajnos pont egy literrel lett több, mint a gyári adat. Persze terepen a határ a csillagos ég. Ugyan a váltó még csak ötfokozatú, de a motor ennek ellenére nem forgott sokat autópályán se, 2800-as fordulatot tartott 130 km/h-nál. Hidegen kicsit akadósan lehetett kapcsolni, de aztán a bemelegedéssel ez elmúlt. Nem igazán gyári érték Galéria: Sárban dagonyázni is jó
A Suzuki mostani árlistája szerint ez a verzió közel 8, 5 millió forint, ami a magyar vásárló előítéletessége és az autó relatív öreges kinézete miatt elég fájdalmasan hat. Viszont ezért a pénzért 4x4-es SUV kategóriában a Mahindrán és a Dusteren kívül mást nem nagyon kapunk. Az autó ugyan lekéste a nagy SUV tesztet, de azért a suzuki4x4 klub segítségével kipróbáltuk terepen. Most, hogy az "új" Grand Vitara már 8 éves, és elkezdett beszivárogni az elérhetőbb árkategóriába, lassan szélesebb rétegek kezdhetik el nézegetni terepjáróként is, nem csak drága utcai autóként.
SVCS
2020. 02. 24
173
Annyit még az előzőhöz, hogy a kézikönyv azt írja keresse fel a szervízt. 172
Jó estét mindenkinek. Kedves Hutgdjdhxbxg! Érdeklődnék mire jutottal a villogó belső levegő keringetéssel, mert az enyém is ezt csinálja. Mástól is várnám az ötleteket. Köszönettel SVCS. Baumklettern
2020. 01
171
Köszönöm az infót! Végül is úgy néz ki, hogy egy 2007, 2. 0 benzines lesz a kiválasztott, manuális váltóval ( az automata váltótóltól tartok kissé)! Gondolom a fogyasztás is beáll majd 10-12 liter körül. Rövidebb távon lesz használva, város és kb. 50 km-es körzet, természetesen terepen is. Előzmény: Dr Dee (170)
170
Sokat eszik, és annyira nem szedi a lábát. A 2, 4-es benzinessel sok gond volt..... a 3. 2-es már jó, de azt meg tankolni? 😂😂
Előzmény: Baumklettern (169)
2020. 01. 29
169
Üdv. Mindenkinek! Szemezgetek egy 2006-os 2. 0 automatával /is/, de tartok ettől a váltótól. Valami infó esetleg? Tudom, előélet, előzó tulaj és karbantartás függő is, de mégis mik a tapasztalatok egy ilyen autóval?
Ha az indapass elötti időkben írtam ÉS megadtam az email címet. Az ítélet alján lévő mezőbe írja be azt az email címet, amivel egykor írta az ítéletet. Ekkor egy emailt kell kapjon a további teendőkkel. Ha nem adtam meg emailt, vagy már nem tudom mit adtam meg, esetleg megszűnt az a cím. Írjon a címre, ahova küldje el a probléma leírását illetve az ítélet linkjét. Már indapassal írtam az ítéletet
Ekkor az ítélet alatt megjelenő sárga indapass boxon keresztül kell belépnie. Belépés után az ítélet alján lévő linkre kattintva szerkesztheti azt. Az ítélet értékelése
4, 0 (1 db)
Szöveges ítélet
Az első jó tanács ha eszedbe jutna, hogy Grand Vitarát vegyél akkor gyorsan beszéld le magad róla! Ha mégis elmennél egy szalonba akkor menekülj! Borzasztó ráadásul Én még le se megyek vele az aszfaltról. Arról nem írok sokat, hogy gyenge, lomha! Nem tudom milyen lehet terepen de nem is érdekel! Tehát kb a 6-7 hónapos autó autópályán 110-es tempónál látom a vízhőmérő fel gyorsan leállok telefon segélyszolgálatnak.
Persze, beülök én is, kíváncsi vagyok, mit szól hozzá. Harmincas éveiben járó családapa, Volkswagen Passatja van (volt? ), cserélne, és érdekli a Grand Vitara. Nos, a rövid kör alatt az illető az autó méretével, minőségével, kül- és belsejével, vezethetőségével abszolút meg van elégedve, a benzinmotort találja kicsit nem beleillőnek. Valószínűleg dízellel kéne, így a következtetés, majd még szóba kerül az árkülönbözet - hát igen, a legfontosabb. Lássuk is, mennyi az annyi. Képek a háromajtós Grand Vitaráról > Autósmozi
A Suzuki Grand Vitara kétféle benzinessel és egy dízelmotorral kapható, kétféle karosszériával. A belépő változat az 1. 6-os, 3 ajtós 4 690 000 forintért. Közel ugyanennyi az SX4 1. 6 GS 4WD (4 550 000 Ft)... A JA felszereltség nem tartalmaz központi zárat, automata légkondit, kormányról vezérelhető 4 hangszórós cédés hifit, ülésfűtést, ködlámpát, színrefújt, elektromosan állítható és fűthető tükröket, tetősínt, alukereket, függönylégzsákot elöl. Mint a JX-A a maga 5 290 000 forintjos cédulájával.
- Természetes sampon zsíros hajra natural
- Boráros tér albérlet
- Dr horváth piroska pápa miller
- Fajtatiszta sertést tenyésztők egyesülete
- Lehel piac üzletek