Kattintson a képre a galériához! A magas kiemelőre szerelt fekete kormány kényelmesen ível hátra, az alacsony ülésből sikeresen közvetíti a hamisítatlan cruiserfílinget akár a 160 cm-nél alacsonyabb lányok felé is. Hely van bőven, akár magasabb pilóta számára is kényelmes lehet, de mégis inkább a kisebb termetű lányok lesznek az igazi célközönség, akik nem robogósok, igazi motorosok szeretnének lenni, de egy közel hárommázsás döggel mégsem birkóznának. A döntve szerelt lábtartók azonban kifelé is lejtenek, ennek köszönhetően olyan érzése van az embernek, hogy folyamatosan le akar csúszni a lába. Öröm ránézni az áttört szárú tükrökre, használat közben azonban csalódást okoznak, a túl rövid szárak miatt a vállak kitakarják a felét, a bal oldalit pedig nem lehetett beállítani. A Blackster talán legjobban sikerül részlete az ülés. Nemcsak kényelmes, de a fekete hímzésének köszönhetően nagyon szép is. A gyújtáskapcsolót a Yamaha-licenc alapján készülő, négyszelepes, léghűtéses V2-es blokk bal oldalán találjuk.
Keeway blackster 250 teszt 2
A Keeway 44 010 Ft-tal alá ígért a konkurenciának, így jelenleg ez a legkedvezőbb vétel azoknak a kis termetű, vagy kezdő motorosoknak, akik kicsit tartanak a 650 cm3 feletti nagy vasaktól, viszont komoly megjelenésű V2-essel szeretnék róni az utakat. Ebben pedig nincs hiba, a Blackster vezetőjének még a szemből érkező harley-s is integet.
A Cruiser 250 a Keeway egyik legvonzóbb és leglátványosabb modellje. Rendelje meg Webházunkból. Hitel lehetőség, 20% - tól elvihető
Keeway cruiser 250
keeway cruiser 250 video
Bőséges helykínálata, ámulatba ejtő krómdíszei a minőségi kivitelezéssel párosítva bárkit lenyűgöznek. Felejthetetlen stílusú felniken gurul, 250 cm³-es V-blokk olyan erőt nyújt, amit nem is képzeltél volna. Fedezd fel a CRUISER-t és tedd magadévá a hatalmat, amit megérdemelsz. keeway cruiser 250 motor
Főbb jegyek:
250 cm³-es, négyütemu léghűtéses V-blokk, ami bőségesen elég erőt biztosít. Hagyományos műszerfal alkot egységet a szélvédővel, irányjelzőkkel és fényszóróval. A klasszikus dizájn megjelenik a tükrök és a kormány formatervében is. A kormány tervezésénél a legfontosabb szempont a maximális kényelem elérése volt. Dupla független kipufogóból ered a hagyományos "cruiser" hang, amire mindig is vágytál. Felejthetetlen formatervű felnik és széles gumik kiemelik a vetélytársai gyűrűjéből. A komfortos futómű, ergonomikus kialakítású széles ülés a hosszútávokat is élvezetessé teszi.
14 literes üzemanyagtank. Fekete színű ülés kiegészítve bőr oldaltáskákkal tökéletes stílust adnak. Széles lábtartók a kényelmes vezetési helyzet érdekében. Az első-hátsó tárcsafékek gondoskodnak a megbízható fékerőről minden körülmények között. Egyedi háromfázisú fényezési technológia és UV védelem alkalmazásával a festék vastagsága 50 µm és ragyogóan fényes marad akár 5-7 évig is. Regisztrálj fórumunkba, és szólj hozzá a motorokhoz, quadokhoz robogókhoz...
Sebestyén Antal Értékesítő: +36 70 578 7690
Ha megtetszet a motor, akkor rendelje meg Webáruházunkból: keeway cruiser 250, ha még szeretne válogatni, akkor tekintse meg oldalunkat: Webrobogó. Folyamatos akciókkal kedveskedünk, ezenkivül ingyen bukósisakkal és Ingyenes kiszállítással Magyarország egész területén! Ha Robogó, akkor Webrobogó... Magyarország piacvezető internetes kereskedése!
- Keeway blackster 250 teszt price
- Caesar saláta: olasz szülőktől született Mexikóban, Amerikában lett sztár | Mindmegette.hu
- Apple carplay letöltés
- Keeway blackster 250 teszt specs
- Keeway blackster 250 teszt 4
- Keeway blackster 250 teszt de
- Grease online filmnézés test
- Totalbike motoros népítélet - Keeway
Keeway blackster 250 teszt en
Mintha csak egy 1:12-es Fat Boy-makettet vettek volna alapul a kínai mérnökök, amit némi kompromisszummal – Yamaha 250-es Virago-licencen alapuló blokkot építve bele – felnagyítottak úgy jó tízszeresére. A mattfekete fényezésű – nevéhez hűen kizárólag ebben a színben készül -, negyedliteres cruiser kifejezetten jó kiállású motor, nézzük akár elölről, akár oldalról. Igaz, a kínai tervezők ezt nem bízták a véletlenre, mert a szó szoros értelmében vettek át stílusemelemeket a kategória bálványozott nagyjaitól. Egyes részletei zavarba ejtően hasonlítanak a Fat Boyéra, ilyen a lámpa mögötti takarólemez, amin még a három domborítás is stimmel. A fék- és kuplungkar masszív kialakítása egyértelműen HD-dizájn, és elmosolyodunk a kormánykapcsolók láttán is: ahogy az amerikai példán, itt is jobb oldalról vezéreljük a jobb, és bal oldalról a bal irányjelzőket. Vaskos, 12 küllős könnyűfém felnik, szalámivégű, dupla csöves króm kipufogódobok és bőséges hellyel szolgáló, szép ívű, mélyített nyereg adja a nagymotoros hangulatot, míg a tankra szerelt műszerfal és az előretolt lábtartók teszik teljessé a stílushű megjelenést.
Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
Oldal: Keeway Blackster 250 EFI roadstar modelje Új és használt robogó, motor kereskedés, bizományos értékesítés - © 2008 - 2020 -
A ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap! Adatvédelmi Nyilatkozat
A ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:
Az elérhető sebességhez megfelelően méretezték a fékeket. Az első kifejezetten gyenge, inkább csak lassításra használható, ezért chopperesen a hátsóra kell jobban támaszkodni. A kifejezetten elegáns számlapú műszerfal bal oldalába szépen belesimul a napi számláló nullázója A városban azonban épp elegendő a teljesítmény, ráadásul a jó formájú kormánynak, a relatív kis tömegnek és a mindössze 685 mm-es ülésmagasságnak köszönhetően könnyen manőverezhető. Csupán a nagy fordulókör jelenthet hátrányt, de ez is megbocsátható, ha közben mindenki a fekete motort figyeli a kávézó teraszáról. A csillapítás kicsit felemás, az eleje szépen nyeli az ütéseket, ellenben a hátsó rész kevésbé előzékeny. Már a kisebb úhibáknál is előfordul, hogy elhagyja a pilóta hátsója az ülést, ráadásul az előretolt lábtartó miatt a visszahuppanásokat nem tudja combból csillapítani a vezető. A kormánykapcsoló akár egy Harley-é is lehetne. Jó fogásúak a vaskos markolatok A hazai kínálatban csupán egyetlen vetélytársa van, a Hyosung GV 250i.
Az oldaltámasz nagyon biztonsági, még üresben sem engedi beindítani a motort, ha ki van hajtva. Az alapjáraton kifejezetten szép hangon duruzsoló 250-es váltója komótos, harley-s klattyanással kapcsol egyesbe. Lendületesen indul, robbanékonynak azért nem nevezhető. Fordulatszámmérője nincs, így csak a fülünkre támaszkodhatunk a váltások során. A zajosan pörgő motor pedig váltásra késztet, igen hamar ötödikben cruisolunk. ### 80 km/h-ig nincs is semmi gond, 90 felett azonban már kellemetlen zajok zavarják meg a vezetés élményét: csörög, zörög, így figyelmeztet, hogy közelítünk a végéhez. A gyártó által megadott maximális sebessége 110 km/h, de ahhoz, hogy ezt el is érje a Blackster, a pilótának nagyon meg kell keményítenie a szívét. A 80-tól jelentkező vibrációk cseppet sem ösztönzik a vezetőt arra, hogy gyorsítson, és a 100-at már csak lassan lépi át a mutató. Egy kettőötvenestől ennél többet vártunk. Felejtsük el tehát az autópályát, és országúon se rendezkedjünk be komolyabb előzésekre, igaz, aki a Blackstert választja, nem is akar száguldozni.
- Póló nyomtatás sopron interspar
- Karate kölyök teljes film magyarul videa
- Ásványvíz
- Kika áruház budapest
- Albérlet