- Móricz zsigmond korter kávézó a day
Ha megnézzük a felújítás előtt készült képeket és a végeredményt, jogos a büszkeség. Fotó: Az Épület Állapota A Felújítás Előtt
A három helyiség egyikében BKK-ügyfélközpont kapott helyet, így mostantól a korábbinál sokkal kulturáltabb környezetben intézhetjük ügyeinket, legyen szó akár bérletváltásról, a MOL Bubival kapcsolatos dolgokról vagy akár puszta információkérésről. A másik két helyiséget egy kávézó, illetve egy galériaként is üzemelő bisztró foglalja el. Utóbbi konyhájának nyitására még egy kicsit várni kell, azt azonban lehet tudni, hogy leveseket, tésztákat és salátákat kínálnak majd. Az üzlet falán egy közelben lakó festőművész, László Dániel festményeit állították ki. A másik helyiségben a kávék és teák mellett helyben készült péksüteményekkel várják majd a vendégeket, ami könnyen népszerűvé válhat majd a téren megforduló átutazók körében. Összességében az épület felújítása mind kívül, mind belül igényesen sikerült. A belső terek letisztult elrendezése, a bútorok vonalvezetése és anyaghasználata összhangban áll az alaprajzzal, az üveghomlokzat és a betonelemek finom ívével és elegánsan visszafogott színeivel.
Móricz zsigmond korter kávézó a day
A körben végighúzódó, eredetileg drótüveges, ma keret nélküli neonvilágítás már most az éjszakai városkép fontos része lett. A középső rész terasza valószínűleg csak jövő tavasszal telik meg először élettel, de az épület belső tereit már most használhatjuk, akár BKV-bérletet szeretnénk, akár csak beülni egy reggeli kávéra, miközben figyeljük a tér mozgását. Íme egy jó példa egy "rom" megújítására; a többi kerületet pedig csak biztatjuk, bátran lehet másolni - ezzel az egész város nyer.
A tartalmak könnyebb személyessé tétele, a hirdetések személyre szabása és mérése, valamint a biztonságosabb használat érdekében cookie-kat használunk. Az oldalra való kattintással vagy tartalmának megtekintésével elfogadod, hogy cookie-k használatával gyűjtsünk adatokat a Facebookon és azon kívül. További tudnivalókat, például a beállítási lehetőségek ismertetését itt találod: A cookie-k használatáról szóló szabályzat.
A berendezés zöme hulladékfából készült, természetes alapanyagokat használnak és a finomságaik között is találunk néhány olyan harapnivalót, ami még a diétázóknak sem árthat. Planet Sushi – Allee
Pest után a budai oldal is kapott magának egy Planet Sushi éttermet az Alleeban. A minőségi sushi ételek mellett olyan fogások is felkerültek az étlapra, mint a közkedvelt rámen levesek, wok tésztaételek és grillkülönlegességek. A kétszintes étteremhez egy kellemes terasz is tartozik, úgyhogy télen-nyáron megfelelő helyszín egy finom ebédhez vagy vacsorához. Szatyor
A Szatyor a Bartók Béla út egyik legüdébb kulturális-művészeti pontja. A kávézó, melynek légkörét bejárja a bohém művésziesség több szállal is kapcsolódik a szomszédos Hadik Kávézóhoz. Például abban, hogy mindkettő az irodalmárok kedvelt helyszíne volt. A színes és vidám falak között minden falat étel és korty ital jól esik. Ha az utóbbit választanád, ajánljuk a levendulást fröccsöt. Anyu leves és szendvicsbár
Ugye néha mindenki nosztalgikusan gondol vissza az anyukája főztjére?
Kelet Kávézó
Szereted a kávét és a jó könyveket? Akkor a Kelet Kávézót imádni fogod. Itt minden falat könyvespolcok borítanak, melyek roskadoznak a könyvek súlya alatt. Ha kedved támadna olvasni a csésze kávét mellett, nyugodtan kapj le egy regényt a polcról, és olvass bele. Van olyan könyved, amitől szívesen megválnál? Hozd el magaddal, és cseréld ki bármelyik könyvre, ami itt megtetszik.
Úgy tudjuk, hogy az étterem ben kapható lesz fehér, puha, gőzölt, édes, illetve pirított verzió is, többféle töltelékkel, például zöldséggel, hússal, rákkal, az ott dolgozók egyike pedig öt év ázsiai kinntartózkodás során tanulta meg az étel elkészítését. A Bao-t két helyen, a Móricz Zsigmond körtéren és a Kolosy téren is megtalálhatjuk majd, remélhetőleg már néhány napon belül. Cím: Móricz Zsigmond körtér 10. Facebook
Fotó: Placc Kávézó
Kellemes időtöltés – Placc kávézó
4/4
Nemrég nyílt meg a Budafoki úton a Placc Café, ahol nem kimondottan az újhullámos vonalra mentek rá, hanem arra, hogy tényleg mindenki jól tudja magát érezni, és a klasszikusok mellett a különleges igényeket is ki tudják elégíteni. A hely egy klasszikus kávézó, amely beszélgetésekre, tanulásra, munkára tökéletesen alkalmas, a kávé jó, rengeteg alternatívát biztosítanak a tej helyett is, és napi szinten meglepik a vendégeket valami különlegességgel, mint például a csokis-datolyás-kókuszos-chia magos zabsüti vagy a szegfűborsos, fahéjas vegán almás pite.
Fotó: Juhász Norbert - We Love Budapest
Megoldás az ételallergiára – Cikória Életmódbár
2/4
A körülbelül egy hónapja nyílt Cikória Életmódbár arra esküdött fel, hogy megpróbál megoldást kínálni a mindennapi, ételallergiával kapcsolatos problémákra. A helyen csak gluténmentes ételek vannak, de a lehetőségekhez mérten minden más allergiára is szeretnének reagálni. Az étteremben sütiket, fagylaltot, és napi ebédmenüt kaphatunk, a változatos kínálatban olyan ételeket találhatunk, mint a zellerkrémleves kéksajttal szórva, a burgonyaleves friss majorannával vagy a pulykahúsos rakott karfiol, de vegetáriánus, vegán ételeket is kínálnak alkalmanként. Amit mindenképpen érdemes kipróbálni, az a cikória kávé, amely ugyebár nem tartalmaz koffeint, így akár terhesség ideje alatt is fogyasztható. Cím: Villányi út 4. Facebook
Fotó: Bao Box
Ázsiai különlegesség – Bao Box
3/4
A bao egy Ázsiában elterjedt, töltött étel (batyu), amely jellege ellenére akár egy kiadós ebéd is lehet. A Szabadság téren található Baotiful után most ismét nyílik egy hely, mely szintén a 2000 éves hagyományokkal rendelkező étel előtt tiszteleg majd.
moricz - zsigmond - budapest
Virágért Üzlet
1083 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 1
+36-30-9402642
Virágos
Nem segítőkészek. Egyszer rám sóztak egy nagyobb és drágább kaspót, mint amit akartam, mondván a...
Kakas Presszó
1114 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 2
+36-70-5506015
Söröző,
Kávézó
Frissíteném a kiírást, már lehet kártyával fizetni, illetve a nyitva tartás az csak éjfélig, minden... Replica Modell Szaküzlet
1117 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 14
+36-1-2095014
Hobbibolt
Egy jó ideje makettezek és ha valami sürgősen kell akkor biztos ide megyek, meg általában egyébként...
Röltex
Móricz Zsigmond körtér 7. +36-1-2791473
Méteráru
Szeretem hogy nem csak a drága, de az olcsóbb maradékokat is megtudom vásárolni. Ulpius-Ház Könyvesbolt
1119 Budapest,
+36-1-4521759
Könyvesbolt
Sábát egyik kiddusán egy könyvbemutatóra kaptam meghívást. Rubin Eszter első könyvének, a Barhesz... Subway
XI. kerület, Móricz Zsigmond körtér 11
+36-20-7764700
Szendvics
Nem találod amit keresel? A te vállalkozásod hiányzik?
- Utánpótlás hírek | ÉRD NB I női kézilabda
- Móricz zsigmond korter kávézó a city
- Móricz zsigmond körtér kávézó magyarul
- Móricz zsigmond körtér kávézó lyrics
- Móricz zsigmond korter kávézó a m
- 8 hely, amit ki kell próbálnod, ha a Móricz körtéren jársz
- Móricz zsigmond korter kávézó a story
- Móricz zsigmond korter kávézó a man
Fotó: Balkányi László - We Love Budapest
Korábban hírt adtunk az 1942-ben, Schall József tervei szerint készült újbudai épület megmeneküléséről. Nem túlzás, hogy a Várkert Bazárhoz hasonlóan ez az értékes műemlék is magától összedőlt volna, ha nincs a felújítás: a párhuzam nem véletlen, hiszen ezt az épületet is most adták át másodszor, de úgy gondoljuk, fél év múlva senki nem fog emlékezni egyikre sem. Az épület három helyiségében BKK-ügyfélközpont, kávézó és bisztró-galéria kapott helyet. A tavasszal lezajlott külső felújítás során a tervező Hetedik Műterem építészei a kör alaprajzú épület szerkezetét megtartva építették újjá az évek óta romos műemléket; valamint megújult a környező tér díszburkolata, továbbá a középen található, domborművekkel díszített kút is. A finom eleganciájú épületet a karcsú oszlopok, a körívek és a nagy üvegfelületek jellemzik. A pavilonként értelmezhető építmény által körbevett téren csendesebb, de napos, teraszos találkozóhely jöhet létre. Az épület átadóján Hoffmann Tamás polgármester a 4-es metró elkészülte és Bikás park felújítása mellett a körtér és a Gomba évek óta omladozó épületének renoválását emelte ki, mint Újbuda megújulásának legszembetűnőbb pontjait.
Budapesti éttermek - XI. kerület - Móricz Zsigmond körtér környéke
Budapest 11. kerületi Móricz Zsigmond körtér közelében található éttermek. Még több étteremért megnézheti a teljes 11. kerületi étterem listát. Marcello Étterem Budapest XI. Bartók Béla út 40 térképen Waxx Gasztrobár Budapest XI. Budafoki út 16-18 térképen VegaRáma Budapest XI. Szabolcska Mihály utca 3 térképen Mészöly Söröző 1111 Budapest, Bartók Béla út 44. térképen Bier-lak Budapest XI. Fehérvári út 88 térképen Anyu Leves és Szendvics Budapest XI. Bercsényi utca 8 térképen Móricz Burger Budapest XI. Móricz Zsigmond körtér 16 térképen Tranzit Art Café 1116 Budapest Kosztolányi Dezső tér térképen Bázis Bistro 1111 Budapest Lágymányosi utca 7. térképen Planet Sushi Allee 1117 Budapest Október huszonharmadika utca 8-10. térképen teázó: Vörös Oroszlán Teaház Budapest, XI., Villányi út 12. térképen McDonalds étterem Budapest XI. Móricz Zs. körtér 3. térképen Burger King étterem: Allee 1117 Budapest, Október 23-a u. 8-10. térképen KFC étterem: KFC Móricz 1117 Budapest Móricz Zsigmond körtér 16. térképen KFC étterem: KFC Allee 1117 Budapest Október 23. u 6-10 térképen Subway étterem: Allee Budapest XI.
- Centrál ház