Ilyenkor persze nincs fáradtság, nincs inszomnia, az alkohol animálja (mozgatja) az embert. Tehát jobb, ha inkább el se kezdi. Csak remélni tudom, ahogy ezek az írások nekem, az én írásaim is segítettek valaha is valakinek. Szerintem inkább érdekességszámba mennek. Mert mit mondjak arról, ha valaki végigrágja őket, és még mindig az a véleménye, hogy "A pszichiáter azért tanult az egyetemen, hogy tudja, mit kell csinálni. ", vagy "A betegség nem a betegnek rossz, hanem a családjának. " Az ilyesféle elcsépelt és közhelyes kijelentéseket mi másnak vehetjük ezek után, mint nettó bunkóskodásnak, pláne olyasvalaki részéről, aki azelőtt áradozott rólam, ami a másik véglet. Egyébként, lehet, hogy azért jött elő újfent az inszomniám, mert az alkohollal és néhanapján nyugtatóval karbantartott kis lényem most megtisztult ezektől a hatásoktól. Az is lehet, hogy azért, mert megszűnt az elfogadó és támogató közeg, ami körülvett, és maradtak helyette a bunkó kijelentések. Mindegy, annyit tudok csak erre mondani, hogy az ember ne külső szerektől várja a sorsa jobbra alakulását, mert a probléma később visszatér, csak súlyosabb formában, és ne külső személyektől remélje önmaga önigazolásét, mert óhatatlanul eljön az az időszak, amikor egyedül marad, ha máshogy nem társas magányban, és akkor megint kezdheti újra a rekonstruálását, önmaga felépítését.
Alvászavarok | REIKON
Emiatt a pszichobiológiai komplexitás miatt az alvástüneteket nehéz diagnosztizálni és kezelni is. Mindezek mellett egy rezisztens és makacs tünetről beszélhetünk hiszen az alvás ösztönös programja számos oldalról reflexként épül be a személyes működésbe. A problémát tovább nehezítheti az is hogy a terápiában a kliensnek motiváltnak és együtműködőnek kell lennie, hiszen a terápiában nem mindig egyszerű részt venni, például ha életmódbeli változtatás szükséges, a kliensnek kitartónak kell lennie akkor is ha időlegesen a tünetei rosszabbodnak. A terápia egyik fontos eleme lehet megérteni, hogy miért ilyen nehézkes a gyógyulás. Ha ez a helyére kerül, a célok és esélyek is könnyebben megfogalmazhatók és sikeresebb lesz a terápia is. Honnantól nevezhetjük a folyamatot krónikusnak? Mit tegyünk átmeneti alváspanaszok esetén? Átmeneti alvászavarról akkor beszélünk ha a zavart alvás maximum 2-3 hétig húzódik el. Tranziens alvászavar esetén az ok általában ismert. Ez lehet: időzónaváltás, stressz, családi vagy munkahelyi konfliktus, trauma, testi betegség vagy subklinikai fájdalom.
Utálom a pszichiátriát. Nem létező dolgokat állít be létezőként, és azokat kezeli. Ki mondja meg, hogy ha valaki éjszaka nem tud aludni, az kóros? Miért kóros? Weöres Sándor sem aludt éjszaka. Mégis, ki tartaná bolondnak? Én jórészt az inszomniámnak köszönhetem, hogy megírtam a Halál a pszichiátrián játékot és számtalan blogbejegyzést. Oravecz Nóra is az éjszakai életmód mellett teszi le a voksát, amikor blogírói tevékenységről van szó. Ha elvonatkoztatunk ettől a pszichiátriai kategorizálgatástól, akkor azt szokták mondani, hogy vannak "pacsirta típusú" és "bagoly típusú" emberek. A pszichiáterek szerint viszont csak nem-organikus inszomnia van F5100-as BNO-kóddal. Most, lehet, hogy a magánéletben nagyszerűen el lehet vele erről beszélgetni, de az orvosi etikett szerint inkább legyógyszerez. Vagy, mondjuk, hihet a lélekben, Istenben, szellemekben, de ha elkezdesz neki a rendelőjében ilyenekről handabandázni, leolt, mint egy éjjeli lámpát. Mindegy, hagyjuk is őket. Én, kérem szépen, megalszom a napi 8 órát.
Az ellazulást nem tanuljuk meg, ebben nagy hiányok szoktak lenni. Hogyan tud segíteni a pszichológus? A pszichológus ebben a folyamatban 3 helyen tud közreműködni, annak érdekében hogy az insomniás tünetek enyhüljenek. 1. a kiváltó akut krízis vagy stresszes életesemény hatásait tudja csökkenteni, tehát szorongást csö alvásprobléma gyakran kapcsolatba hozható valamilyen életperiódushoz kapcsolódó pszichésen megterhelő eseménnyel is ( pl. teljesítményszorongás, párkapcsolat kízisei munkahelyi stressz). Ezesetben a pszichológus hatékonyan tud segíteni. 2. kognitív túlterheltséget csökkentjük relaxáció megtanításával, a tüneteket fenntartó negatív gondokodási sémákat ( "sose fogom kialudni magam") kognitív terápiával a módosítjuk,
3. harmadrészt a pszichológus az alvást fenntartó rossz szokásokat módosítja, életmódváltoztatási tanácsokat ad ( alváshigiénés tanácsok)
A probléma összetetssége miatt nem minden esetében csak pszichológus segít, ilyenkor más szakember segítsége is kell, pszichiáter vagy alvásproblémákra specializálódott neurológus közreműködésével.
Igaz, hogy napi kb. 8 részletben, és elosztva a napszakok között, de akkor is alszom annyit. És ezért gyakran vagyok fáradt. És ha még nem is aludnék 8 órát? És ha nekem ez jó, akkor kinek mi köze hozzá? Persze, nem jó. De az erre használatos "orvosság", a Rivotril, vagy az altató még rosszabb. A Rivotrilról már másodszorra szoktam le. Nem jó, ha olyan gyógyszerrel kezelünk valamit, aminek a hatása rosszabb, mint az, amit kezelünk, mert ebből csak olyasmi fog kisülni, mint "a műtét sikerült, a beteg meghalt" féle dolgok. A rivóra egyébként annyira érzékeny lettem az utóbbi időben, hogy egy 0, 5-östől instant bealszom. Lehet, hogy kispályás dolog egyesek szemében, de már nem bírom se a rivót, se az alkoholt. Az alkoholproblémában érdekes módon semmi sem segített, ameddig rá nem találtam és blogjára egy keresés eredményeként. Vodkaatag írásait jórészt már ismertem, a stílusa tényleg nagyszerű és újszerű volt, de elolvastam az egészet okával, és sikerült magamra ismernem. Vodkaatag az a típusú alkoholista, aki ha egyszer elkezdi, nem hagyja abba az ivást napokig, és mostanában én is afelé indultam el.
* Inszomnia - Betegségek - Online Lexikon
Sajnos vagy nem sajnos, a társadalom és a civilizáció ezt ránk erőlteti. Ennek nagyon fontos tudatában lenni, hogy a társadalom mit vár el tőlünk ( megfeleléskényszer) és az milyen hatással van ránk? Vagyis mit erőltetünk magunkra feleslegesen? A hosszan fennmaradó stresszes életmód a krónikus insomnia egyik fő oki tényezője. Mi az insomnia mögöttes háttere, hol tud segíteni ebben a pszichológus? Az alvászavarok témája a pszichológia és az orvostudomány határterületén helyezkedik el, ún. pszichofiziológiai tünetről vagy problémáról beszélhetünk. Ez azt jelenti hogy az alvásnak van egy markáns biológiai / biokémiai háttere- ide soroljuk az alvás homeosztatikus szabályozottságát és a cirkadián rendszert, ami a belső biológiai óránk. És a biológiai háttér mellett van egy pszichológiai oldal is - mennyire pihentető az alvásunk és mennyire kiegyensúlyozott a nappali közérzetünk, működésünk, illetve a stressz mértéke milyen mértékű. Az insomnia egy összetett folyamat: a fiz ológiai folyamatok, a kogníció ( gondolkodás kikapcsolásának lehetetlensége) és az emóciók ( feszültség, félelem) együttesen alakítják a tüneteket.
A gyógyszeres terápia esetén a páciensnek altatót, szorongásoldót vagy antidepresszánst írnak fel. A nem gyógyszeres kezelési lehetőségek: elsősorban az alvási szokások megváltozatása, az úgynevezett alváshigiénés tanácsok átbeszélése, kognitív viselkedésterápiás technikák alkalmazása, és a legfontosabb, a terápia alappillére minden esetben valamilyen relaxációs technika elsajátítása. Az alvászavarok kezelésénél a relaxációs technikák közül a leginkább ajánlott az autogén tréning. A terápia hatékonysága, az utóbb említett módszerek megfelelő kombinálásán múlik. Gyakorlati szempontból alapvetően fontos, hogy az adott alvászavar mióta áll fenn, ilyenkor vagy krónikus, vagy átmeneti (tranzisens) insomniáról beszélhetünk. Ha alvásunk vagy ébrenlétünk több mint egy hónapja rendellenes, akkor már krónikus insomniáról beszélhetünk, ebben az esetben minél előbb érdemes egy alvással foglalkozó szakembert felkeresni. Rövid, átmeneti alvászavar hátterében az ok általában ismert (időzónaváltás, stressz, családi, munkahelyi konfliktus, trauma, testi betegség, fájdalom) Ilyenkor is fontos az alváshigiénés szabályok szigorú betartása, esetlegesen altatószer átmeneti alkalmazása, az ok elhárítása (stresszes életesemények feldolgozása) autogén tréning elsajátítása.
Ezt tanácsolta az orvos is, aki nem írt fel altatót, csak azt mondta, hogy "próbáljam rendbe rakni az életem és ha lehet, ne úgy rakjam rendbe, hogy egyik nap hajnali hatkor, másnap éjfélkor érek haza". "Úgy érzed, kiver a víz"
Nála jóval súlyosabb - és máig nem teljesen gyógyult - insomniás az a névtelenséget kérő, 39 éves nő, aki 1996 óta szenved az álmatlanságtól, és 13 éven át folyamatosan gyógyszereken élt. "Évről évre rosszabbodott a helyzet, az altatóktól a feszültségoldókig mindent kipróbáltam, egy ideig antidepresszánsokat is szedtem" - mondja. Néhány tabletta úgy hatott, mint egy lórúgás, más gyógyszerek viszont iszonyú mellékhatásokkal jártak: "úgy érzed, kiver a víz, csaknem összeesel, halálfélelemmel járó pánikrohamokat kapsz, néha megmagyarázhatatlan, görcsös érzés terjed szét a lábadban, vagy csak nem bírod abbahagyni az evést". Egyszer, 2000 körül megpróbált "lejönni a gyógyszerről", de újra napokon át nem aludt, ezért feladta. "Tavaly végleg elegem lett a gyógyszerből, nehéz volt, de pár nap után kezdett sikerülni az alvás. "
Nem music
Mozgási rendellenességről van szó, mely alvászavar kialakulásához vezet. Az érintettek lefekvés után kényszert éreznek lábmozgatásukra, mely állandóan ismétlődik, gátolva az elalvást. Okai egyelőre nem igazán tisztázottak, viszont az adatok szerint nőknél gyakoribb, mint férfiaknál. Narkolepszia
Váratlan alvásrohamokkal, ébredés utáni átmeneti bénultsággal, hallucinációkkal járó narkolepszia a legnehezebben diagnosztizálható alvászavar, ami gyakran évtizedekig okoz nagyon kellemetlen tüneteket. Többnyire fiatal felnőttkorban kezdődik, viszont mivel a tünetek nem kifejezettek, ezért
gyakran krónikus fáradtságnak tekintik, ezért telhet el a helyes diagnózisig akár 10-15 év is. Ez a genetikai betegség hirtelen fellépő, ellenállhatatlan elalvási rohamokkal jár, melyek 5-30 percig is tarthatnak. Egyes kutatások szerint a narkolepszia az autoimmun betegségek egy formáját képezik. Az esetek 70-95%-ában érzelmi hatásra izomtónusvesztés következik be, s a beteg egyszerűen összeesik, hasonlóan az ijedtség okozta összeeséshez, de ez a jelenség pozitív érzelmek hatására is megjelenhet.
- Gyaszjelentes szöveg
- Nem news
- 30 napos időjárás előrejelzés - Szentes
- A fárasztó alvás - avagy az alvászavarok nyomában - Mindset Pszichológia
- John nem
Tisztelt Páciensek! Rendelőinkben 2020. június 2-tól személyesen fogadjuk a hozzánk fordulókat. Felgyorsult világunk új kihívások elé állítja az embereket. A foglalkozások, a mind magasabb teljesítményigény alapkövetelménnyé teszik a megfelelő pihentető alvás biztosítását. A fokozódó stressz, a felgyorsult életritmus, a több műszakos munkakörök jelentősen befolyásolják alvási készségünket. Az alvászavarok fajtái közül a legfontosabb az insomnia (megjegyzés: szerintem a többi alvászavarról nem érdemes beszélni, mert nem pszichológiai terület, és kb. az alvászavarok 20%a az, ami nem insomnia, hanem egyéb, organikus alvászavar. Egyéb alvászavarok: alvási apnoe, lábmozgászavarok- nyugtalan láb szindróma, narcolepsia, hypersomnia ( az insomnia ellentéte), night terror, alvajárás, circadian ritmuszavar, REM magatartászavar, stb. ) A kielégítő alvás nélkülözhetetlen a jó közérzethez, a megfelelő fizikai állapothoz., testi-lelki regenerálódáshoz. Az alvászavar egyik, leggyakrabban előforduló fajtája az insomnia, vagy másnéven (álmatlanság, elégtelen alvás) többé-kevésbé tartós alvási probléma, amely során az adott személy úgy érzi, hogy az alvása zavart, illetve nem pihentető.