Köszönettel: János
Vásárló: N. János
Egy frissen vett balatoni ház felújitási munkálatai közül az első volt a külső nyilászárók kicseréltetése. Egy ajánlás alapján, elsők között Önöket kértem meg egy árajánlatra. Újpesti üzletükben, Gál Pongrác személyében igazán kellemes és konpetens tárgyalópetnerre találtam. Sikerült megállapodnunk egy műszaki megoldásban, ami -40 éve Németrországban épületgépész tervezöi gyakorlattal- megbizhatónak, korszerünek igérkezett, és más árajánlatokkal összehasonlitva árban is meggyőzött. Az első kidolgozás után többször tökéletesitettük az elgondolást, amig a megbizás létrejött. Ezen megbizás kifogástalan lebonyolitása után, a nyilászárók azóta is kifogástalanok, ez év tavaszán további megbizást adtam egy nagyobb ajtó-ablak kombinációra a kert felé, valamint 4 beltéri ajtó szállitására. Kb. 2 hét mulva lesz ez is kivitelezve, izgalommal várom az eredményt és bizom benne, hogy ez úton sem fogok csalódni. A felújitás kapcsán még további 4 beltéri ajtó fogja a ház komfortosságát növelni.
Műanyag szúnyogháló ajtó zsanér
Home · Műanyag nyílászáró
Nyílászáró
Műanyag nyílászáró
Az egyik legfőbb előnye, hogy felületét nem kell festeni, színeit tekintve jóval gazdagabb színskálából választható ki az adott lakótérhez leginkább illő nyílászáró. A műanyag nyílászáró minden előnyével választható akár fa utánzatú fóliával is. Árfekvésének köszönhetően is közkedvelt a vásárlók körében. A műanyag ablak egyik legnagyobb előnye a kimagasló hőszigetelő képessége. Egy ablak hőszigetelő képességét az úgynevezett "U" értékben határozható meg mégpedig úgy, hogy minél kisebb az érték az ablak hőszigetelő képessége annál nagyobb. Az értékek 0, 7 -1, 4 között találhatóak. Nagyon fontos a nyílászárók hangszigetelése is, hiszen nem elhanyagolható szempont, hogy a választott ajtó vagy ablak milyen módon tartja távol otthonunktól a külvilág zajait. A műanyag bejárati ajtót a kiváló hang és hőszigetelési képesség jellemzi. Továbbá rendkívül formatartó, kiválóan ellen áll az időjárás viszontagságainak is. A gyors gyártási idő mellett rendkívül hosszú élettartamú.
Az árnyékolástechnika mellett szolgáltatási palettánkra került a fa és műanyag nyílászárók forgalmazása és beépítése. A folyamatosan bővülő igényeknek megfelelően ma már egyaránt kínálunk alternatívát a panel lakásokra, társas házakra, családi házakra a széles körben kedvelttől egészen a legkülönlegesebb egyedi felső kategóriás termékig. A hagyományos igények mellett felkészült szakmai tanácsadással állunk partnereink szolgálatában. Linkek Impresszum
Beszállítóink Partnereink
Kapcsolati információk Elérhetőségeink
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz Kövessen a Facebookon is! Copyright © 2020
Az ablakok és a bejárati ajtó cseréje a felújítás első lépése volt, a beltéri ajtók pedig az utolsó. A munkálatokat az előre megbeszélt menetrend szerint, a határidőket betartva végezték el, ami egy ilyen felújítás során nagyon fontos. A tapasztalt és kulturált beépítőbrigád precíz, minőségi munkát végzett. Az ügyintézők nagyon segítőkészek, és hatékonyan dolgoznak. Csak ajánlani tudom őket. Vásárló: K. Gábor
A műanyag nyílászárók cseréjét még június hónapban végezte el nálam az Áron Ház Kft., a helyszíni beépítő kollégák minden esetben profi módon, hiba nélkül végezték munkájukat. Nem utolsósorban pedig a beépített műanyag nyílászárók minősége is kifogástalan, így a tervezett teljes nyílászárócsere hátralévő részét is az Áron Ház Kft. -vel végeztetem. A beltéri ajtók milyenségéről és mennyiségéről, a munkálatok időpontjáról gyorsan sikerült megállapodnunk, bízom a további gördülékeny együttműködésben. Vásárló: V. Antal
A lakás teljes körű felújításának végén a beltéri ajtók cseréje maradt már csak hátra és a festés, kulcsfontosságú volt az ajtók időre történő leszállítása és beépítése.
Unikon ajtó
- Priscilla presley moments utánzat
- Szúnyogháló ajtó műanyag csappantyú
- Eladó smart autók
- Velux szúnyogháló
- Műanyag szúnyogháló auto insurance quotes
- Unikon ajtó
- Műanyag kuka
Történetesen ez maradéktalanul megvalósult, a fenyő ajtók minősége kiváló. A beépítés fázisa probléma nélkül zajlott, időre megérkeztek az urak és egy nap alatt beépítették mind a 6 fa beltéri ajtót. Köszönet a pontosságért és a minőségi munkavégzésért az Áron Ház Kft. -nek! Vásárló: H. Zoltán
Az új műanyag nyílászárók jóvoltából az egész ház hőszigetelése nagyságrendekkel jobb lett, a hideg téli szoba már a múlté. Sokan mondták, hogy szó szerint a bőrömön érzem majd a változást, de nem gondoltam volna, hogy tényleg ekkora lesz a különbség, egyszerűen nincs huzat a lakásban az új ablakok jóvoltából. Nem utolsó sorban a vásárolt nyílászárók beépítése is mindenféle kellemetlenség nélkül megoldódott, a szakemberek hibátlan munkát végeztek. Vásárló: M. Annamária
A múlt hét folyamán két műanyag ablak lett nálam beszerelve. Az ablakok minősége kiváló, tökéletesen záródnak és nyílnak. A beépítő kollégák az előre megbeszélt időpontban érkeztek, feladatukat remekül ellátták, gyorsan és profin dolgoztak, minden ablakot szakszerűen, kellő odafigyeléssel helyeztek el.
A designt tekintve a gazdag színválaszték minden stílus igényt kielégít. A műanyag bejárati ajtó jellemzői:
- rendkívül formatartó alapanyagból készül
- kiváló hang és hőszigetelő képességgel bír
- üvegezése is hőszigetelt
- hosszú élettartamú
- gyors gyártási időszak
- gazdag színválasztékának köszönhetően az minden stílusban választható
- megfelel a biztonsági előírásoknak
A mai igényeknek megfelelően már jelen van a piacon a műanyag beltéri ajtó is. A fa beltéri ajtóval szembeni óriási előnye, hogy ellenálló a nedvességgel, párával szemben. A műanyag beltéri ajtót fűtött és fűtetlen helyiségek közé is alkalmazhatjuk, mivel a hőmérséklet különbségek miatt nem fog elvetemedni. Tehát a beltéri ajtó felépítése a következő: a profil anyaga műanyag, az ajtólap és a ajtótok is. A merevítő vasalat anyaga krómozott acél. Típusok:
- egy szárnyú beltéri ajtó: méretkorlátozásokkal minden nyílásban alkalmazhatjuk
- kétszárnyú beltéri ajtó: rendelhető szimmetrikus és asszimetrikus kialakításban is
Műanyag nyílászáró típusok
Forgalmazott műanyag nyílászáró márkáink
Rehau
A RAL- A kategóriába sorolható Rehau nyílászárók magukba foglalják a felső kategóriás minőséget és a jövő gyártási technológiáját egyaránt.
Műanyag szúnyogháló ajtó
Rendkívül széles választékával igen közkedvelt márka. Hosszú élettartamú, kiváló hőszigetelő és hangszigetelő képességgel bír. A Wymar technológiai fejlesztéseinek köszönhetően a legszélsőségesebb időjárási viszonyoknak is képes ellenállni. Ajánlatot kérek
MINDEN MEGBÍZÁS ELŐTT EGYEDI ÁRAJÁNLATOT KÉSZÍTÜNK, AMI TARTALMAZZA AZ ADOTT SZOLGÁLTATÁSRA VONATKOZÓ ÖSSZES INFORMÁCIÓT, MINT TERMÉKTÍPUS, MÉRET, ANYAG, MUNKAFOLYAMATOK, KÖLTSÉGEK, TELJESÍTÉSI HATÁRIDŐ. AZ EGYEDI ÁRAJÁNLATOK KÉSZÍTÉSÉNÉL ELSŐDLEGES SZEMPONT, HOGY AZ ESZTÉTIKÁN ÉS FUNKCIONALITÁSON TÚL, SZEM ELŐTT TARTSUK A GAZDASÁGI SZEMPONTOKAT IS. Bemutatkozás Cégünkről
Cégünk családi vállalkozásként jelent meg a magyar árnyékolástechnika piacán. Társaságunk a folyamatos innovációknak köszönhetően 2006-ra egy tőkeerős, komoly szakmai háttérrel rendelkező vállalkozássá fejlődött. A Biztos Otthon Hungary Kft. a saját gyártástechnológia megteremtésével a lakossági fogyasztókon kívül egyre szélesebb körben szolgált ki viszonteladókat és kivitelezőket.
A Rehau az elmúlt évtizedek alatti innovációival már bizonyított. A legújabb fejlesztésű Rehau ablakprofil rendszerek fejlesztésekor már elsődleges szempontként a hőszigetelés került a figyelem középpontjába. A Rehau csúcstechnológiás fejlesztése a Rau Fipro szálerősítésű alapanyag, ami új dimenziókat nyitott az ablakgyártás területén. Ha egy jól hangszigetelő és hőszigetelő, magas minőségű műanyag nyílászárót szeretne otthonába, akkor válassza a Rehau által gyártott nyílászáró profilrendszereket! Veka
A Veka műanyag nyílászárók RAL-A kategóriába tartozó minősítéssel rendelkeznek. A Veka nyílászárók legfőbb jellemzője a modern technológia és a magas komfortigény kielégítése. Fokozott hangszigetelési és hőszigetelési képességének köszönhetően közkedvelt márka. Statikai mutatói a jó minőséget tükrözik. A lekerekített formavilág miatt rendkívül kedvelt a vásárlók körében. Ha minőséget és a hosszú élettartamot részesíti előnyben, akkor válassza a Veka nyílászáró profilokat! Wymar
A Wymar nyílászáró profilok magas minőséget képviselnek a piacon.
Szúnyogháló
Úgy tervezem, hogy ennek megvalósitásában is Önök lesznek a partnereim. Üdvezlettel:
B. István
Épületgépész tervezö
Vásárló: B. István
Árnyékolástechnika - Redőnyök, Szúnyoghálók - Nyílászáró Centrum
Hol járunk most? Főoldal » Árnyékolástechnika » Szúnyoghálók
Szúnyoghálók legfőbb tulajdonságai
A szúnyogháló színe szürke, kerete fehér. Igény esetén az alumínium keret a RAL színskála szerint szinterezhető. Méltán népszerűek a kombinált (kombi) rendszereink, ami azt jelenti, hogy a redőny dobozába a rolós szúnyogháló is be van építve és egy dupla lefutósínnel egy dobozból külön-külön működtethetők. Szúnyoghálók működtetésének különböző lehetőségei:
Fix szúnyogháló
- alumínium kerettel (klipszes vagy csavarozható)
- műanyag kerettel (klipszes vagy csavarozható)
Oldalra húzható szúnyogháló
Rolós szúnyogháló (fentről lefele húzható)
Nyíló szúnyogháló ajtó
Szúnyogháló tolóajtó
Rolós szúnyogháló redőnnyel egybeépítve
Pliszé szúnyogháló
Árajánlat
Amennyiben egyedi árajánlatra van szüksége, kérjük vegye fel a kapcsolatot velünk, készséggel állunk rendelkezésére
Ajánlatkérés
Vásárlói vélemények
Az Áronház kft. egy újpesti panel teljes körű felújítása során az ablakok, a beltéri ajtók és a bejárati ajtók cseréjét végezte nálunk.