Változtatott jótállási feltételein a koreai gyártó. Érdemes ezentúl mindenkinek figyelnie rá, hogy megváltoztak a jó
A korábbiakkal ellentétben, a jogszabály által előírt egy év kötelező jótállást követően önként vállalt további jótállási időtartamot, az úgynevezett kiterjesztett jótállást a Samsung a fogyasztók felé számos termék esetében regisztrációhoz köti. Azaz csak akkor érvényes a második évben is a garancia, ha beregisztráltad a terméket, ez nagyon fontos, mert utólag már nem lesz lehetőséged ezt megtenni! Egyúttal fontos tudni, hogy a regisztráció során csak a Samsung Electronics Magyar ZRt. által forgalomba hozott termékekre vállal kiterjesztett jótállást, vagyis külföldről származó termékekre csak a jogszabály által kötelezett egy év jótállást tudja garantálni, azokra nem is kérhető a +1 éves kiterjesztett garancia. A regisztrációhoz kötött termékkörök listája:
monitor
tv és monitor-tv
nyomtatók
tablet
telefonok
Nem kell regisztrálni viszont a következőket:
ssd
memóriakártya
lfd
optikai meghajtók
nyomtató kellékek, tonerek
A regisztráció menete:
A vásárlónak regisztrálnia kell a megvásárolt terméket a weboldalon vagy a díjmentes ügyfélszolgálati telefonszámunkon (06-80-SAMSUNG/08-80-7267864).
Samsung garancia telefonszám 2
A kiegészítő jótállást az alapjótállás és a kiterjesztett jótállás időtartama alatt lehet megvásárolni; ennek részletes feltételeiről a Samsung jelen jótállási jegy borítóján feltüntetett elérhetőségein lehet információt szerezni. Abban az esetben, ha a fogyasztó ezzel a lehetőséggel nem él a megadott időszakon belül, kiegészítő jótállásra nem jogosult. Minden Samsung termékre megvásárolható. Fenti kiterjesztett jótállás vásárlásával kapcsolatos információk (My samsung)
Regisztrációjával minden magyar Samsung oldalt elérhet
Egyszerűen regisztrálhatja termékét a plusz garanciaidőért
Közvetlenül kapcsolatba léphet a Samsunggal, kérdezhet, elmondhatja a véleményét
Szervizfutár és Házhozmegyünk szolgáltatást igényelhet, ha Prémium Samsung készüléke van
Mely személyes adatait kell megadnia a regisztráció során? teljes név
nem
születési dátum
e-mail cím
lakcím
telefonszám
opcionálisan megadandó: további, nem demográfiai jellegű információk
ha My Samsung profilt szeretne létrehozni: jelszó
Milyen adatokat kell megadnia a termékkel kapcsolatban?
Samsung garancia telefonszám 1
- Samsung garancia telefonszám online
- Samsung garancia telefonszám price
- Samsung garancia telefonszám 2016
Samsung garancia telefonszám 2016
A Samsung díjmentesen hívható (06-80-SAMSUNG /06-80-726-7864) Telefonos Ügyfélszolgálatán keresztül. 1398. Budapest, Pf. : 907. címre is írhat. Mikor kell elvégezni a termék regisztrációját? A termékregisztráció gyakorlatilag bármikor elvégezhető. A regisztrációért járó 2 hónappal azonban csak akkor tudjuk a garanciánkat meghosszabbítani, ha a regisztrációt a termék garanciájának lejárta előtt tesszük meg! Samsung márkájú termékek amikre Easy-Shop-os garancia érvényes
pendrive
mobilkiegészítők
Korlátozott Samsung jótállás
Korlátozott Samsung jótállás": a Samsung az általa forgalomba hozott termékekre 12 hónap teljes körű kötelező jótállást és további 12 hónap "korlátozott Samsung jótállást" biztosít. A "korlátozott Samsung jótállás" alapján a jótállás kizárólag a készülék kijavítására vonatkozik, és nem terjed ki a készülékkel együtt értékesített tartozékokra, továbbá a kötelező jótállási időt (12 hónap) követően történő fődarab csere esetén a jótállási idő nem indul újra. Kiterjesztett jótállási időn felül vállalt kiegészítő jótállás
A Samsung által az alap (kötelező) jótállási időn (12 hónap) és a kiterjesztett jótállási időn felül vállalt kiegészítő jótállás kizárólag akkor érvényes, ha azt a fogyasztó ellenérték fejében megvásárolja.
Ismeretlen telefonszám
Samsung garancia változás – compact2000
Amennyiben a határidő utolsó napja munkaszüneti nap, a határidő a következő munkanapon jár le. Alap kötelező jótállás
A törvény által előírt 12 havi garanciát jelenti, mely vonatkozik minden újonnan vásárol Samsung márkával ellátott fő készülékre és azok tartozékaira. Kiterjesztett jótállás (regisztrációhoz kötött)
A Samsung által az alap (kötelező) jótállási időn (12 hónap) felül vállalt kiterjesztett jótállás kizárólag a termék regisztrációja esetén érvényes. A regisztrációt az alapjótállás időtartama alatt lehet megtenni. Abban az esetben, ha a fogyasztó a terméket nem regisztrálja a megadott időszakon belül, kiterjesztett jótállásra nem jogosult. A regisztrációt a Samsung jelen jótállási jegy borítóján feltüntetett internetes oldalán vagy a Samsung ügyfélszolgálatának jelen jótállási jegy borítóján feltüntetett telefonszámán lehet megtenni. Az alábbi termékkategóriákra vonatkozik:
LED Televíziók
MP3/MP4 lejátszók
Porszívók
Mikrohullámsütő
Mobiltelefonok
Táblagépek
LED / LCD monitorok
Monochrom (fekete-fehér), illetve monochrom multifunkcionális nyomtatók (A3-as méret alatt)
SEG2 szegmensbe tartozó monochrom (fekete-fehér) nyomtatók és monochrom multifunkcionális nyomtatók
Hol, hogyan regisztrálható a terméket?
Hivatalos szerviz információk
Cég neve: Smart & Prémium Megoldások Központ
Székhely: 1132 Budapest, Váci út 30. Telefon: 06-80-983-333
E-mail:
Nyitvatartás:
Hétfő: 9:00-20:00 Kedd: 9:00-20:00 Szerda: 9:00-20:00 Csütörtök: 9:00-20:00 Péntek: 9:00-20:00 Szombat: 10:00-18:00 Vasárnap: zárva
További szervizek keresése:
Samsung szervizek
A regisztráció az adott termékre vonatkozó kötelező jótállás időtartama alatt tehető meg; ha a vásárló a terméket nem regisztrálja a megadott időszakon belül, kiterjesztett jótállásra nem jogosult. A regisztrációhoz szükséges a teljes név, a nem, a születési dátum, az e-mail cím, a lakcím, a telefonszám, továbbá opcionálisan további, nem demográfiai információk megadása. A regisztrációhoz szükséges továbbá a termék gyári számának, a vásárlás helyének és idejének megadása is. A regisztráció részletei a honlapon tekinthetőek meg. Egyes termékkategóriákra vonatkozó alapjótállás és kiterjesztett jótállások mértéke az alábbi linken érhető el*:
*A Samsung a jótállási feltételek szabályozásában két nagy csoportot különböztet meg: a fogyasztókat és a fogyasztóknak nem minősülő személyeket. A két csoport felé vállalt jótállási feltételek, illetve a jótállási feltételek érvényesítési módja egyes kérdések vonatkozásában eltérhet egymástól. Author: compact
Minden érdekel ami elektronika, technológia vagy szimplán csak számítástechnika...