2008. év végére 60 mintaboltot lát el a Lipóti Pékség, és megvetette a lábát Szlovákiában is, hiszen Dunaszerdahelyen, és Észak-Komáromban (Komarno) nyitott mintaboltot. A 2009-ben kezdett el termelni Budapesten a cég harmadik sütőüzeme, és a fővárosban már 30 mintabolttal van jelen a Lipóti Pékség. Karácsony előtt az újpesti piacon látványpékséget és üzletet nyitott a Lipóti Pékség. 2009-től lépett be finomáruk gyártásával a Gyermelyi cégcsoporthoz tartozó pékség Szomoron. 2010-ben a szlovákiai Nagymagyaron nyitott kenyérgyárat a cég, és ezzel párhuzamosan megjelent Pozsonyban is termékeivel. Még ebben az évben megnyitotta 100. mintaboltját Szombathelyen, ahol további üzleteket nyitott. A Nyugat-magyarországi terjeszkedés részeként a Lipóti Pékség megjelent Sárváron, mintaboltokat és látványpékséget nyitott Veszprémben, és két üzlettel szolgálja Pápa városát is. 2010. decemberében a kecskeméti Univer cégcsoporttal közösen indították el a Lipóti Pékség termékpalettájának gyártását a kecskeméti kenyérgyárban.
Lipóti Pékség - Sopron | Közelben.hu
A boldogságunk határtalan. Nagy élmény volt ez a találkozó mind a játékosoknak, mind a szakmai stábnak – hangsúlyozta Varga Péter. Szarvasi FC 1905–Lipót Pékség SE 0–2 (0–1) Gólszerző: Zimonyi (26., 85. ) Szarvasi FC 1905: Lévai – Kiri, Kukovecz, Szikora, Polonszki, Murvai (Kriska, 53. ), Bakró (Klimaj, 73. ), Medvegy – Furár, Zima, Sztojka
Lipót Pékség SE: Takács – Kapa Márkó, Molnár M., Bieder, Kapa Martin – Csete (Rigó, 82. ), Vörös (Bella, 91. ), Tóth L. – Varga T. – Zimonyi, Nyári (Schillinger, 70. ) Amatőr Kupa 2019: Szarvasi FC 1905–Lipót Pékség SE 0–2 (0–1)
1-20 találat / 45 állás
Lovász
Új
230. 000 Ft/hó
Hirdető adatai Név: Ferstl Telefonszám: +36993 Helység: Fertőrákos Kereset: 230. 000 Ft Munkavégzés helye: Országosan Lízing ajánlat Leírás Lovászt keresünk...
Bolvezető helyettes- Sopron, Sopron
Spar
Foglalkozás: Bolti munkafolyamatok megszervezése Árugazdálkodási feladatok ellátása Munkavégzés, pénzkezelés felügyelete Munkatársak szakmai képzésének, oktatásának biztosítá...
Senior Kontroller
IMPERIAL Logistics Kft. IMPERIAL Logistics Kft. Az IMPERIAL Logistics egy nemzetközileg elismert TIER1-es (kiemelt) autóipari beszállító a logisztika területén. A vállalatcsoport több mint 60 éves múltt...
Autószerelő csoportvezető
Hirdetés azonosító: 54051 Munkahely: Mosonmagyaróvár Mikortól: 2020. június 17. Munka típusa: Szakmunka | Fizikai munka | egyéb Szükséges végzettség: Feladatok Garanciá...
Gázszerelő
NKM E-D Foldgazhalozati Zrt. NKM É-D Földgázhálózati Zrt. (NKM NEMZETI KÖZMŰVEK ZRT. ) Gázszerelő Az új munkatárs kiemelt feladatai: Üzembe helyezi / üzemen kívül helyezi a gázelosztó és csatlakozó vezet...
Karosszérialakatos (lakhatási támogatással)
Pannon-Work Szemelyzeti Szolgaltato Zrt.
Mi hiszünk a hagyományos, kézzel készült technológiában, és a tradicionális receptúrákban. Hisszük, hogy mindez olyan minőséget biztosít termékeink számára, amellyel minden nap bátran állhatunk megbecsült, kedves vásárlóink elé. A Lipóti Pékség üzletpolitikája három szóban leírható. Mindent a vevőkért. Mi, a 20 éves Lipóti Pékség dolgozói köszönjük bizalmukat, hogy vásárlásukkal a magyar vállalkozásokat támogatják, és köszönjük, hogy a Lipóti Pékség termékeit fogyasztják! Vélemények, értékelések (0)
Lipóti pékség sopron
Nyitvatartás
A nyitvatartási idők eltérhetnek
Elérhetőségek
+36 96 821 868
Vélemény közzététele
Hasonlóak a közelben
Tihanyi Árpád Utca 77, Győr, Győr-Moson-Sopron, 9023
Szent Imre Út 88, Győr, Győr-Moson-Sopron, 9024
Vasvári Pál Utca 1/A., Győr Plaza, Győr, Győr-Moson-Sopron, 9024
Jereváni Út 23-25., Győr, Győr-Moson-Sopron, 9028
Kodály Zoltán U. 41., Győr, Győr-Moson-Sopron, 9023
Mónus Illés Út 30, Győr, Győr-Moson-Sopron, 9024
REGISZTRÁLJA VÁLLALKOZÁSÁT INGYENESEN! Regisztráljon most és növelje bevételeit a és a Cylex segitségével!
000-190. 000 Ft/hó
A világszerte ismert, 9000 főt foglalkoztató svéd Nolato cégcsoport leányvállalata a Nolato Magyarország Kft. ipari termékek és gyógyászati műanyag eszközök gyártásához, fejlesztés...
Állásértesítés a legfrissebb állásokról: Állás - Kiemelt - Győr-Moson-Sopron
Állásértesítés beállítása
Állásértesítéseit bármikor törölheti. oldal:
1
2
3
>>
Győr-moson-sopron megyei könnyűipari szakmunkák állás |
Főként az első félidőben az ellenfelünk többet birtokolta a labdát és veszélyesebb is volt a kapura. Mi ugyan szerkezetet váltottunk, a mezőnyben javult a helyzet, de sajnos továbbra sem sikerült értékesítenünk a lehetőségeinket. Most még fáj a vereség, de egy kis idő elteltével helyére kerülnek a dolgok, és a srácok is úgy fognak emlékezni erre a sorozatra, hogy egy jó kis kaland, a döntőbe jutás pedig gazi siker volt. Egy amatőr csapatnak, mint mi nagy tett volt eljutni a döntőbe és ünnep ilyen körülmények között szerepelni. Köszönöm mindenkinek – nyilatkozta Rétes Pál, a szarvasiak vezetőedzője az
A kupagyőztesek öröme. A győztes csapat szakvezetője, Varga Péter pedig úgy fogalmazott, hosszú út vezetett számukra az Új Hidegkuti Nándor Stadionig, de itt pályára lépni életre szóló élményt jelentett a számukra. – Döntőhöz méltó iramú és színvonalú találkozót játszottunk. Megvoltak a lehetőségeink a mérkőzésen, ezekből kettővel tudtunk élni. Ennyi kellett, hogy megnyerjük az Amatőr Kupát.
- Kutyabarát szállás velencei tó
- Lipóti Pékség ⏰ nyitvatartás ▷ Győr, Vasvári Pál Utca 1/A. Pláza | nyitva.hu
- Samsung vcc52f0s3r porzsákos porszívó
- Vásárlás: Dísztárcsa CHEVROLET 14", STIG GRAFFI lakkozott 4 db Dísztárcsa árak összehasonlítása, Dísztárcsa CHEVROLET 14 STIG GRAFFI lakkozott 4 db boltok
- Princess pékség
- Lipóti pékség sopron király jenő utca
- Eladó lakás horvát boldizsár utca
- Pécs keller jános utac.com
- Fiat uno alkatrészek eladó 2017
- P�linkaf�z� t�m�t�sek - Akci� * SZILIKON TERM�KEK A GY�RT�T�L ! BONDEX KFT szilikon �zem �ltal el��ll�tott h��ll� �s hideg�ll� pr�selt szilikon term�k �s extrud�lt szilikon term�k gy�rt�s ! Szilikon szak�zlet ipari �s mag�n - webkatal�gus
- Állások - Kiemelt - Győr-Moson-Sopron | Careerjet.hu