–A kerületben élő szépkorúak száma több, mint 32 ezer fő, mintegy ötven százalékuk a 60-69 éves korosztályok közül kerül ki. Egyötödük egyedül él, míg a nyolcvan év fölöttiek esetében ez az arány az érintettek kétharmadáról mondható el. Jelenleg 148 fő töltötte be a 90. életévét, akik között kétharmados többségben vannak a "gyengébb nem" képviselői. Évente 6-8 olyan lakótársunkat köszönthetem, akik betöltik a 100. évüket – mondotta dr. Tóth József polgármester, majd emlékeztette az egybegyűlteket arra, hogy az önkormányzat a kötelező feladatokon túl sokféleképpen segíti és támogatja a kerületben élő idős embereket. A polgármester a támogatási rendszerből mindenek előtt az Idősek Klubhálózatát emelte ki, amely tág lehetőséget biztosít tagjainak arra, hogy tevékeny és tartalmas életet éljenek az aktív munkavégzéstől történt visszavonulásukat követően is. Népszerűek az önkormányzat által szervezett okostelefon-kezelői, informatikai, nyelvi képzések, az idős emberek számára szervezett sportversenyek, vetélkedők, a kedvezményes fürdőbérletek, egészségügyi szűrőprogramok, üdültetések, valamint az olyan közösségi programok, mint a Mindenki Karácsonya, vagy éppen a most megrendezett ünnepi rendezvény.
Szeressétek az öregeket című vers
- Boldog II János Pál pápa: Szeressétek az öregeket – Metropolita
- Cibola az
- Az ul
- Kormányinfó percről percre
- Radnóti nem tudhatom
- Szeressétek az öregeket dalszöveg
E zzel a gondolattal indultunk idén nagyböjtben is a szajáni egyedül élő idős embereket meglátogatni. A bérmálkozókkal külön csoportokban mentünk. A gyerekek adományaiból csomagokat készítettünk, amelyeket szétosztottunk az időseknek. Mindenki nagyon örült a látogatásunknak. Örömmel meséltek a régi időkről, az ifjúságukról, a régi iskoláról és templomról. A gyerekek is sok kérdést tettek fel. Érdekes volt számukra a régi fényképek, történelmi könyvek és Imre bácsi libái. Sok vidám és szomorú történetet is halhattunk. Az idős bácsik és nénik megállás nélkül meséltek és közben édeséggel, üdítővel kínáltak minket. Igazán szívélyes fogadtatásban volt részünk mindenhol. Sokan örültek, hogy van kivel beszélniük. Elmondták, hogy a magány nagyon nehéz dolog. A betegséget, gyengeséget is elviselik, mint az időskor természetes velejáróját, de egész nap a négy fal között egyedül úgy érzik, mintha börtönben lennének. A megromlott látás miatt már az olvasás is nehézségeket okoz. Sokan sajnálják, hogy nem tudnak eljutni a vasárnapi szentmisékre.