Jóvá is hagyták. Ennek ellenére amikor csak tudom igyekszem javítani és bővíteni. Alapjában anatómus volnék, meg élettant és kórélettant is oktattam szaközép- és főiskolákon, így tudnék belőle terjedelmes szócikket is írni, de ez azt hiszem visszaélés lenne az olvasók türelmével. Így jártam az "Emberi idegrendszer" szócikkemmel, ahol nagyon elszaladt velem a ló, és most a szerkesztőknek gond szétdarabolni. (Remélem az írók minden szerkesztési melléfogása mellett megmaradnak türelmesnek és szakszerűnek, mármint a szerkesztők. Eddig én ezt tapasztaltam, vagy kivételesen jó és türelmes szerkesztőt fogtam ki. Hajlamos vagyok hinni az utóbbi változatban, mert úgy tűnt voltak szerkesztők, akik már elküldtek volna a francba). (De hát ez egy önkéntesen írt oldal, azaz szerintem sok mindent el kell fogadni, mégha nem is a legjobb. Meg hát nem egyszerű összevetni az angol változattal, ahol nyilván több unatkozó öregúr akad, megfelelő könyvtári hátérrel. ) Bármilyen kritikát és javaslatot örömmel fogadnék a vitalapomon.
Melegrandi ❤ Regina - társkereső Celldömölk - 33 éves - nő (2892620)
A meditációk természetéből fakadóan újra és újra szeretettel töltődünk fel, ami – azon kívül, hogy minket is gyógyít -, kisugárzik a környezetünkre. Ezáltal válsz mágnessé, és így kezded el magadhoz vonzani azt, aki épp a te szerelmes társad akar lenni. A folyamat végére megszületik benned az a belső erő, amely folyamatosan megerősít majd abban, hogy jó úton jársz, és a megfelelő helyen és időben összetalálkozol ideális társaddal. Kattints ide a részletekért >>>! ► Pároknak is, szingliknek is:
Minden lehetséges
Meditációs est keddenként a könnyed, örömteli életért. Ezen az estén várlak Téged is, ha
úgy érzed, már mindent megtettél, mégsem történik az, amit szeretnél;
még abban sem vagy biztos, hogy mi az, amire vágysz;
úgy véled, nem érdemled meg a szerelmet, a szeretetet, a boldogságot;
néha azt érzed: nem kellesz; nem vagy fontos;
a körülötted lévők nem becsülnek eléggé;
azt gondolod, a jóból csak másoknak juthat;
szeretnéd, hogy az életed könnyed, örömteli áramlás legyen. Ez az este Neked szól, ha szívesen kipróbálod, milyen érzés összekapcsolódni a belső bölcsessségeddel, a lelkeddel, a valódi lényeddel, és lehetővé tenni, hogy az Univerzum könnyedén elhozza számodra a legmagasabb jót – azt, ami legmerészebb álmaidat is felülmúlja!
Parom hu hibernálás 2019
- Love.hu társkereső - Vélemények és Értékelések - Lovino
- ByeAlex fegyverrel hadonászik és bankot rabol új klipjében | 24.hu
- Afrikától a kaméleonig | ubuntu.hu
- Pilóta képzés korhatára
- Párom.hu társkereső - Vélemények és Értékelések - Lovino
- Aniron központ pécs
TVR-HÉT - Ringier Axel Springer
MSI laptop, érdemes? | HUP
Az üzeneted akár 3 SMS hosszúságú is lehet, és még a telefonodat se kell használnod, hiszen az oldalon tudod megírni. Ha a címzett megadta a mobilszámát, SMS-ben és belső levélben kapja meg az üzeneted. Ha nem, akkor levélben a belső postafiókjába és a regisztrált e-mail címére egyaránt. A RandiSMS-t közvetlenül a címzett adatlapjáról küldheted. Az ára 254 Ft.
Ha Te is szeretnél másoktól RandiSMS-t kapni, add meg a mobilszámod! Válaszd ki a "körzetszámot". A számod kötőjelek vagy szóközök nélkül írd be, így: 1234567
A telefonszámod természetesen nem adjuk ki senkinek, és kizárólag a RandiSMS-ek továbbítására használjuk fel. A számot bármikor módosíthatod, törölheted a Profilom/Adatok menüpontban. Biztosan elrejted a felhasználót? Ha elrejted, nem fogod látni többet, nem küldünk értesítést róla, nem
ajánljuk neked és téged sem ajánlunk neki. Ellentétben a letiltással,
továbbra is láthat téged és írhat neked, így ez egy diszkrétebb megoldás
az érdeklődés hiányának jelzésére. Az elrejtést az adatlapon lehet feloldani.
Álom - Egy kis subocska élete
Kicsit dolgoztam a szócikken, és apróságokat szó nélkül javítgattam rajta. Az alábbiak azonban nem hagynak nyugodni, de valamit tenni kéne velük:
»Ma a hasonlóan a biológiai véget jelentő "lefagyasztás" már mások számára is rendelkezésre áll. « - Hogy micsoda? a lefagyasztás a bológiai vég? Amúgy meg: kik azok a "mások"? (Ja, amúgy a "lefagyasztás" korrekt neve hibernálás. ) Elnézést, de a kettő messze nem ugyanaz. Üdvözlettel: Lji1942 vita 2011. május 9., 18:14 (CEST)
Remélem azért egyre inkább divat lesz, hogy aláírjuk a véleményünket. május 9., 18:14 (CEST)
»Ma már a kannibalizmus nem okoz akkora megbotránkozást, különösen a szélsőséges helyzetbe került emberek (pl. hajó- és repülőszerencsétlenség túlélői között) beszámolói nyomán. « - Ez ugye csak vicc??? Attól még, hogy ilyen esetek megtörténtek, még nem vált kevésbé tabuvá a kannibalizmus!!! »A kannibalizmus az iparszerűen tartott állatok (pl. baromfiak), vagy a túlszaporodott rágcsálók (pl. patkányok) között igen gyakori, többek közt az állatok közti térköz, a rendelkezésre álló táplálék lecsökkenése által okozott stressz miatt.