Az összes eddig felsorolt és az ezután következő motívumkategóriákra (tulipán, szegfű, stb. ) igaz, hogy más jelképekkel gazdagítva jelenik meg az alkotásokon. Ez a női termékenység jelképe. E motívum körül fekete köröket találunk, ami nem más, mint a magok, a bibe tetején. Egy pedig az ivarszervből kikerült, "megszült", ez pedig egyértelműen a nappal, tehát egy férfivel azonosítható szimbólum. Virágtő: Ez az alábbi motívumoknak az a része, amit cserépnek mondanánk. Ennek a motívumnak termékenység jelentése van, a cserép maga a termékenység magában is, de eredetét megvizsgálva megfigyelhetjük, hogy hasonlít a női nemi szervre, ami a legtökéletesebb termékenységi szimbólum. Szilvamag és fordított szív: A férfi nem jelölője a fordított szív, a "tökös" minta, ennek női megfelelője a szilvamagmotívum. Ezek beszédes motívumok, mivel a nemi szervek és ezek a minták között nagy a hasonlóság. " Forrás:
Kétsoros gombolású szakácskabát
Köszönjük a beküldött értékelését! Köszönjük, hogy megosztotta tapasztalatát, ezáltal is segítve
a többi látogatót a választásban, döntésben. Értékelését megkaptuk és amennyiben megfelel az általános
felhasználási feltételeknek az hamarosan meg is jelenik a
weboldalunkon. Köszönjük a beküldött jelentését! Üzenetét megkaptuk és a jelzett problémát megvizsgáljuk. Akciós Online ár:
Ft
(Bolti ár: 7 383 Ft)
Adja le rendelését webáruházunkon keresztül a kedvezőbb online árért! Az online árak csak a weben leadott rendelésekre vonatkoznak. Van készleten (3-nál több db)
Akciós online ár
Kedvezményes házhozszállítás
Csak 2 990 Ft az ország egész területére! Részletek
INGYENES átvétel
szaküzletünkben
Üllői út BP. XVIII
Készleten (3+ db)
Szentendre
Lehel utca BP. XIII. Ne induljon el a weben leadott megrendelés nélkül! 1182 Budapest, Üllői út 589. INGYENES
Fizetési lehetőségek:
Személyesen az üzletben átvételkor
Futárnak készpénzben átvételkor
Online Fizetéssel
Nyitvatartás:
Hétfő:
07:00-17:00
Kedd:
Szerda:
Csütörtök:
Péntek:
Szombat:
07:00-14:00
vasárnap:
ZÁRVA
2000 Szentendre, Vasúti villasor 24.
1134 Budapest, Lehel u. 7/b
Választható fizetési módok
Előre utalás, készpénz, utánvét, online bankkártya, bankkártya
Termék leírás
SZAKÁCSKABÁTBA ZÁRVA
Séfregény 25 recepttel
Hogyan lesz egy öntörvényű, rakoncátlan kisfiúból az ország egyik legfegyelmezettebb szakácsa? Miért válik néha a máskor kényelmes szakácskabát egyszeriben elviselhetetlenül szűkké, szinte fojtogatóvá? Vomberg Frigyes életútja tele van meglepetésekkel. Már az óvodai mászókán kijelentette, hogy szakács lesz, szakmai életének jelentős részét mégis az éttermi konyhákon kívül töltötte. Volt konyhafőnök, tanár, food stylist és tehetségkutató tévéműsorok sztárja, a hazai gasztronómia és az oktatás megújításának egyik élharcosa, ám nevét igazán akkor ismerte meg az ország, amikor edzőként részt vett a magyar Bocuse d'Or csapat munkájában. A kötetben megszólalnak azok a barátok, kollégák, pályatársak, akikkel Vomberg Frigyes ma is szoros kapcsolatot ápol, és szóba kerülnek mindazok, akik fontos szerepet töltöttek be az életében.
Szakácskabát Basic - termékminta nyomtatása a FLYERALARM-nál
Azon töpreng, jó lesz-e a kabát szakácsára? Rendeljen termékmintát ebből a kiváló minőségű kabátból, és már kezdődhet is a ruhapróba! Tekintse meg saját szemével a kabát divatos szabását és strapabíró anyagát. kétsoros kabát 10 patentgombbal bal oldali mellzseb bevágott mandzsetta az ujjon méretek: XS – 3XL alapszín: fehér vagy fekete egy darabos termékminta A monitoron látható szín kis mértékben eltérhet a szállított termék színétől. Tovább a termékhez: Szakácskabát Basic
- Szakácskabát ba zara white
- Szakács és Cukrász kabátok - Szakács munkaruha és Cukrászruh
- Szakácskabát ba zara home
Kiváló minőségű szakácskabátok és cukrászkabátok. Férfi és női fazon, rövid ujjú és hosszú ujjú, tiszta pamut, keverék és műszálas anyag, gombos és patentos, hálós és teli hátú, fehér és fekete, színes és mintás, vidám és elegáns, slim fit és extra nagy kivitelben. Forgalmazott márkák: Giblor's, Egochef
Szakácskabát ba zara home
Hogyan lesz egy öntörvényű, rakoncátlan kisfiúból az ország egyik legfegyelmezettebb szakácsa? Miért válik néha a máskor kényelmes szakácskabát egyszeriben elviselhetetlenül szűkké, szinte fojtogatóvá? Többek között ezekről a kérdésekről beszélget a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban a könyv főszereplőjével, Vomberg Frigyessel Kiss Imre múzeumigazgató február 13-án, csütörtökön, 17. 00 órakor. Vomberg Frigyes életútja tele van meglepetésekkel. Már az óvodai mászókán kijelentette, hogy szakács lesz, szakmai életének jelentős részét mégis az éttermi konyhákon kívül töltötte. Volt konyhafőnök, tanár, food stylist és tehetségkutató tévéműsorok sztárja, a hazai gasztronómia és az oktatás megújításának egyik élharcosa, ám nevét igazán akkor ismerte meg az ország, amikor edzőként részt vett a magyar Bocuse d'Or csapat munkájában. A kötetben megszólalnak azok a barátok, kollégák, pályatársak, akikkel Vomberg Frigyes ma is szoros kapcsolatot ápol, és szóba kerülnek mindazok, akik fontos szerepet töltöttek be az életében.
Séfregény
25 recepttel
Cikkszám
Súly
0. 50 kg
Egységár
6900 Ft/db
- Gergely naptár bevezetése magyarországon remix
- Emlékezz a titánokra teljes film
- Oxigén túladagolás tünetei